A Voyager 2 szonda 1977. augusztus 20-án indult a világűrbe, hogy a Naprendszer távoli bolygóit megfigyelje társával, a valamivel később induló Voyager 1-el együtt. A két űreszköz bőven túlteljesítette feladatát: megfigyeléseket tettek a Jupiter és Szaturnusz környékén, majd a Voyager 2 meglátogatta az Uránuszt és Neptunuszt is, ezután haladtak tovább, távolodva a Földtől a csillagközi tér felé. A csillagközi térbe, ahol korábban még egy űreszköz sem járt, a Voyager 1 lépett ki hamarabb, 2012. augusztus 25-én, a Voyager 2 2018. november 5-én követte. Annak meghatározásában, hogy a szonda valóban elhagyta-e, és pontosan mikor, a helioszférát, a fedélzetén lévő egyik tudományos berendezés segített, a PLS, azaz Plazma Spektrométer vagy más néven Plazmatudományi Kísérlet.

A PLS-t a híres 37-es épületben készítették el a Massachusettsi Műszaki Intézet (MIT) munkatársai a hetvenes években és mindkét Voyager kapott belőle egyet-egyet, hogy útjuk közben a napszélből, a magnetoszférából vagy máshonnan érkező töltött részecskék jellemzőit tudják figyelni. A PLS révén számos érdekességet fedeztek fel a bolygókkal kapcsolatban, például az Io hold által alkotott tóruszt a Jupiter körül vagy a Szaturnusz vízben gazdag magnetoszféráját és sikerült megfigyelni az úgynevezett terminációs sokk jelenségét is, ami azt a határt jelöli, ahol a napszél sebessége jelentősen lecsökken és a részecskéi már nem szuperszonikus tempóval haladnak.

A plazmatudományi berendezést a Voyager 1-en 2007-ben lekapcsolták, de ez nem volt nagy veszteség mivel a műszer már a nyolcvanas években meghibásodott, a Voyager 2 fedélzetén azonban egészen eddig viszonylag hatékonyan üzemelt és gyűjtötte az adatokat. A NASA döntése alapján viszont most a második PLS is karrierje végéhez ért és az energiával való takarékoskodás miatt szeptember 26-án elküldték a Voyager 2-nek a berendezés leállítására vonatkozó utasításokat. Az üzenetet a Föld és a szonda nagy távolsága miatt 19 órával később kapta meg az irányítórendszer, majd a művelet elvégezése után újabb 19 óta telt el, mire a NASA-hoz befutott a válaszüzenet a művelet végrehajtásáról.

Jelenleg a Voyager 1 és a Voyager 2 fedélzetén is négy-négy tudományos eszköz működőképes még, a kozmikus sugárzást mérő alrendszer (Cosmic Ray Subsystem, CRS), az alacsonyabb energiájú töltött részecskéket figyelő műszer (Low-Energy Charged Particles, LECP), a magnetométer (Magnetometer, MAG) és az ionizált plazma gázok elektromos terének bizonyos frekvencián történő változásait mérő plazma hullám detektor (Plasma Wave Subsystem, PWS), de a mérnökök kénytelenek lesznek fokozatosan lekapcsolni őket, ahogy a radioizotópos termoelektromos generátorok (RTG) által biztosított energia egyre fogyatkozik. A NASA leírása szerint évente körülbelül 4 wattal lesz kevesebb az energiája az űreszközöknek és időnként a felmerülő problémák megoldására is fel kell használni valamennyit a tartalékokból. A végső elcsendesedésig viszont még sok év fog eltelni, a tervek szerint a Voyager 2-n még a 2030-as években is működni fog legalább egy tudományos műszer, amivel a Földtől sok milliárd kilométerre található térséget térképezi fel.

(Fotó: NASA/JPL-Caltech, MIT Museum)

Sikerült újra megmenteni a Voyager 1-et A Voyager 1 problémáját újból kezelni kellett, de a mérnökök megoldották a bonyolult szituációt.