A Napon található moha azért kapta nevét a mindenki által jól ismert földi növényekről, mert struktúrája és mintázata első pillantásra hasonlóan “bolyhos” benyomást kelt, valamint azért, mert a szoláris moha, akárcsak zöld megfelelője, nagyobb képződmények lábánál “nő”. A szoláris moha a Nap koronájának jellemző elemét kíséri: a kiemelkedő és önmagába visszatérő plazmahurkok alján helyezkedik el és beborítja a Nap látható külső részének nagy területét.

Ezeket a dinamikus, fényes, gázokból álló struktúrákat magas emisszió jellemzi és a kutatók régóta kutatják, hogy milyen szerepet játszanak az égitest kromoszférájának és koronális régiójának melegítésében.

A Nap hőmérséklete ugyanis speciálisan alakul: a fotoszféra felett található kromoszféra alsóbb részén (tehát a Nap közepéhez közelebb) sokkal alacsonyabb a hőmérséklet, mint a kromoszféra felső régiójában, valamint az utána következő átmeneti régióban és a különösen forró napkoronában. A Nature Astronomy-ban áprilisban megjelent tanulmányban a kutatók arról számoltak be, hogy magyarázatot találtak a moha rejtélyére: a vizsgálatok során arra a következtetésre jutottak, hogy a képződmények közelében lévő, láthatatlan és kaotikusan elhelyezkedő mágneses mezők hozzák létre azokat az elektromos áramlatokat, amelyek (más folyamatokkal együtt) a hőmérséklet emelkedését eredményezik a mohában.

A szoláris moha is jól láthatóan és látszólag közelről jelenik meg az Európai Űrügynökség videójában, amely a Solar Orbiter szonda tavaly szeptemberben készített felvételeit mutatja. A 2020-ban útjára indított űreszköz a Napot egészen közelről figyeli meg komplex berendezéseivel, de valójában még ez is igen nagy távolságot jelent: pályájának a Naphoz legközelebbi pontján is 42 millió kilométer választotta el a csillagtól. A felvételt még ez előtt rögzítette, de így is egészen részletesen lehet megfigyelni rajta a különböző jellegzetes szoláris struktúrákat, például a Nap látható felszíne és a koronája közötti anyagkilövelléseket, vagyis az úgynevezett szpikulákat, amelyek akár tízezer kilométeres magasságba is eljutnak, az eltérő méretű plazmakitöréseket vagy éppen a koronális esőt, amelyet a környezetéhez képest sötét színéről lehet felismerni. Itt a hőmérséklet jóval alacsonyabb a körülötte lévő régiónál és sűrűbb plazma alkotja, ami a gravitáció hatására “visszahullik” a Nap alsóbb régiója felé.

A különféle képződményeket az ESA egy korábban készült videójában is meg lehet tekinteni - ezt a mozit szintén a Solar Orbiter készítette 2022 márciusában az Extreme Ultraviolet Imager (EUI) képalkotó eszközzel. Az újabb felvételek is ezzel a berendezéssel születtek, mivel az EUI alkalmas arra, hogy magas felbontású felvételeket rögzítsen a Nap felszíni képződményeiről és a kromoszférától a koronáig tartó régióról. Az extrém ultraibolya tartományban a képződmények finomabb részletei is láthatóvá válnak, ezáltal a kutatók alaposabb megfigyeléseket tudnak tenni a Nap dinamikájával és morfológiájával kapcsolatban.

(Fotó: ESA & NASA/Solar Orbiter/EUI Team)

Megoldották a Nap mágneses terének több évtizedes rejtélyét Eggyel kevesebb rejtélyt tartogat a Nap - új felvételekkel támasztották alá a mágneses terével kapcsolatos régi teóriákat.