Instant üzleti nyelvvizsga vagy bábeli zűrzavar: jövőre érkezik az automata szinkrontolmácsolás a Teams-be

2024 / 11 / 21 / Pőcze Balázs
Instant üzleti nyelvvizsga vagy bábeli zűrzavar: jövőre érkezik az automata szinkrontolmácsolás a Teams-be
2025 elejétől kipróbálhatjuk, hogy milyen úgy részt venni egy online megbeszélésen, hogy senki sem beszéli a másik nyelvét, mégis értjük egymást: a százmilliók által használt Teams mesterségesintelligencia-alapú, valós idejű fordítóval egészül ki.

A The Verge-ön olvasható hír szerint az általunk választott nyelven hallgathatjuk a megszólalókat, illetve a számunkra legkényelmesebb nyelven szólalhatunk meg; a többiek pedig a mi hangunkon, de az ő nyelvükön találkoznak majd a mondandónkkal. Ezt a redmondi vállalat 2025 "korai részére" ígéri, akármit is jelentsen ez pontosan - ahogyan azt sem tudjuk, hogy eleinte mely kilenc nyelven lesz elérhető a szolgáltatás.

A tervek szerint a jegyzetek, memók lefordításával sem kell bajlódnunk többé: ezt harmincegy nyelven teszi majd lehetővé a Teams,

természetesen szintén a mesterséges intelligencia (MI) segítségével. Ennél kevésbé kritikus, de talán még bonyolultabb feladatokat is magára vállal majd a program: ha vetítünk egy prezentációt, vagy megosztunk egy fájlt, azoknak a tartalmáról is képes lesz összefoglalót készíteni, bár persze ezeknek a hasznosságáról, pontosságáról majd akkor érdemes beszélgetni, ha elindul a nyilvános tesztüzem.

A Microsoft Ignite nevű rendezvényén akadt még bőven újdonság az imádott-utált Teams-szel kapcsolatban. A Places funkció például segíteni fog abban, hogy a naptárunk alapján mely napokon érdemes bemennünk az irodába, sőt, még tárgyalót is talál nekünk. A sors különös fintora, hogy a cég alapítója, Bill Gates, pont egy, a középiskolája termeit beosztó programmal foglalatoskodott először, amikor kamaszként számítógép közelébe került.

De a következő hónapokban olyan újdonságokra is számíthatunk, mint az ötvenezer résztvevős óriásmegbeszélések, a nélkülünk lezajlott értekezletek automatikus összefoglalása, a vízjelezhető webinarok, az érzékeny információk kivetítésekor megjelenő figyelmeztetések, vagy épp a kollegák nevének helyes kiejtését bemutató gombocskák. Vagyis négy, lassan öt évvel az első koronavírus-járvány után, miközben a cégek egy része már elkezdte tiltani az otthoni munkavégzést, megint közelebb araszolunk ahhoz, hogy kevésbé legyen kényelmetlen online együttműködni a munkatársainkkal. Ha minden úgy fog működni, ahogyan azt a Microsoftnál megálmodták.

(Fotó: Microsoft, Headway/Unsplash)

A saját hangunkon szólalhatunk meg bármilyen idegen nyelven a Microsoft új generatív mesterséges intelligenciájával A vállalat egyelőre nem tette nyilvánosan elérhetővé a VALL-E-t, de egy rövid videóban megmutatták, mit várhatunk az új neurális nyelvi modelltől.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.