Hubble vs James Webb Űrteleszkóp: így festenek a kék csillagok az űrtávcsövek felvételein
A Kis Magellán-felhő egy törpegalaxis a Tejútrendszer szomszédságában, aminek külső részében aktív csillagkeletkezési régió rejlik, az NGC 602 csillaghalmaza. Ezen a területen kék csillagok tömege található, amelyek a legforróbb csillagok közé tartoznak és igen gyorsan "égnek", a sugárzásuk pedig a környező csillagközi porban és gázokban is változásokat okoz. A kék csillagok sűrűsége igen nagy és miután hidrogén üzemanyaguk végére érnek, kék óriásokká válnak, amelyek még fényesebben ragyognak az égen.
Az NGC 602 csillagköd formája folyamatosan változik, ahogy a csillagközi por és gázok lassan erodálnak a csillagok erőteljes sugárzása miatt. Az aktivitás következtében "elefántormányszerű" poroszlopok tornyosulnak a nebulában, miközben a csillagok továbbra is képződnek, csak immár nem az NGC 602 pusztuló közepében, hanem az anyagban gazdagabb szélső részeken.
A nebulát 2007-ben a Hubble Űrteleszkóp figyelte meg az Advanced Camera for Surveys segítségével. A Hubble és a Spitzer Űrteleszkópok felvételeire támaszkodva a csillagászok úgy becsülték, hogy a belső területen található égitestek körülbelül 4 millió éve kezdtek formálódni, a külső részek fiatal csillagai pedig alig egymillió éve. Későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy ennél jóval régebbi, 60 millió éves csillagok is rejtőzhetnek a fényes csillaghalmazban.
A James Webb Űrteleszkóp NIRCam és MIRI eszközeivel is készültek képek infravörös tartományban, amelyek egy kicsit más fényben mutatják a csillagkeletkezési régiót. A Kis Magellán-felhő 200 ezer fényévre található a Földtől, ezért az NGC 602 jó lehetőséget kínál a csillagok születésének tanulmányozására. A ESA összehasonlító videójában a Hubble 2017-es és a James Webb újabb felvételén más-más szemszögből láthatjuk a kék csillagok működését és össze lehet vetni a két, eltérő képességű űrteleszkóp megfigyeléseit.
(Fotó: ESA/Webb, NASA & CSA, P. Zeidler, E. Sabbi, A. Nota, M. Zamani, NASA)
