Ez az egyik legfurcsább bolygórendszer, amit eddig találtak

2025 / 04 / 22 / Bobák Zsófia
Ez az egyik legfurcsább bolygórendszer, amit eddig találtak
A rendszer olyan, mint a Csillagok Háborújának Tatuinja.

Csillagászok az Európai Déli Obszervatórium teleszkópjának megfigyelései alapján véletlenül fedeztek fel egy új bolygót, ami egészen különleges pozícióban kering két csillag körül egyszerre. A két barna törpéből álló bináris csillagrendszer, amelyet 2018-ban detektáltak először, önmagában is egyedi jelenség, mivel a legtöbb, eddig megismert bináris rendszertől eltérően a 2M1510 tagjai speciális módon keringenek egymás körül:

a Földről nézve “bolygófogyatkozást” idéznek elő, miközben elhaladnak egymás előtt.

A 2M1510 (AB) b jelű exobolygó pedig a keringési pályájukra merőlegesen halad saját pályáján, így együttesen olyan konfigurációt alkotnak, amelyet eddig még sosem láttak a csillagászok. A bolygót tulajdonképpen most sem látták egyértelműen a megfigyelések során, csak a bolygók mozgásából következtettek a jelenlétére, de az adatok alapján minden más magyarázatot kizártak a bolygórendszer viselkedésére, így a 2M1510 (AB) b nagy valószínűleg tényleg egy valós exobolygó, és pozíciója miatt méghozzá az egyik legérdekesebb, amit eddig találtak.

(Fotó: ESO/L. Calçada)


Amikor egy virtuális sárkány segít a gyógyulásban – Te is részese lehetsz!
Amikor egy virtuális sárkány segít a gyógyulásban – Te is részese lehetsz!
Egyetlen százalék is elég lehet ahhoz, hogy egy beteg kisgyerek újra mosolyogjon – tedd meg Te is a Tőled telhetőt!
Magyarul viccelődik velünk a TP-Link robotporszívója
Magyarul viccelődik velünk a TP-Link robotporszívója
Jobb lesz-e a takarítás attól, ha a porszívónk a dolga végeztével kurjongatva közli velünk, hogy ő most elindul haza, majd a dokkoló felé tartva rá is gyújt egy vidám nótára? Ha jobb nem is, de mindenképpen szórakoztatóbb.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.