A kozmológiában uralkodó eddigi vélekedés szerint, ha az univerzumot makroszkopikus léptékben figyeljük, úgy tűnik, hogy egyenletesen oszlanak el benne a galaxisok, csillagok és más égitestek. Ez a nézet támasztja alá a kozmológia standard modelljét is, amelyet az Ősrobbanást követő események és az azt követő 13,7 milliárd éven át tartó evolúció leírására használnak.

Most azonban épp ez az alapfeltételezés inog meg – írja a Guardian. A londoni Royal Society által szervezett konferencián a glóbusz vezető kozmológusai vesznek majd részt, és témája ezen elképzelés megkérdőjelezése. Az Oxfordi Egyetem professzora, Subir Sarkar vezetésével a konferencia olyan, a közelmúltban történt megfigyeléseket vizsgál meg, amelyek a hagyományos modell következetlenségeire utalnak.

Sarkar professzor szerint a modell 1922-ben kialakított elméleti kerete a modern adatok tükrében elavult lehet. Szerinte a csillagászat számos tekintélyes figurája hasonlóan vélekedik ezen kérdés kapcsán. Ezek a tudósok olyan új felfedezéseket hoznak fel érvként, mint például a kozmikus tágulás változó sebessége és a nagyméretű struktúrák lehetséges létezése az univerzumban, amelyeket a hagyományos elméletek nem tudnak egykönnyen megmagyarázni.

Az egyik hozzájárulást a vitához Dr. Nathan Secrest, az US Naval Observatory munkatársa mutatta be, aki megállapította, hogy a kvazárok eloszlása a kozmoszban egyenlőtlen, ami megkérdőjelezheti a sötét energia létezését – legalábbis a jelenlegi értelmezés szerint. Hasonlóképpen, Dr. Konstantinos Migkas, a Leideni Egyetem munkatársa eltéréseket figyelt meg a Hubble-állandóban, ami arra utal, hogy az univerzum tágulási sebessége nem egyenletes.

Alexia Lopez, egy PhD hallgató, pedig olyan különleges felfedezéseket tett, amelyek új fényt vetnek arra, hogy hogyan néz ki az univerzum nagy léptékben. A tudomány jelenlegi felfogása szerint ugyanis tehát, ha elég távolról nézzük az univerzumot, azt kellene látnunk, hogy az egész világegyetem egyenletesen van teleszórva galaxisokkal és egyéb égitestekkel, vagyis homogénnek kellene tűnnie. Ezt az állapotot úgy szokták jellemezni, hogy a világegyetem nagy skálán “simára van vasalva”.

Lopez azonban olyan galaktikus struktúrákat azonosított, amelyek méretei meghaladják ezt a “homogenitásra” vonatkozó skálát. Vagyis ezek a struktúrák – galaxisokból és galaxiscsoportokból álló óriási formációk – olyan nagyok, hogy elméletileg nem is létezhetnének, ha a jelenleg elfogadott kozmológiai modellek helytállóak lennének.

Lopez szerint tehát az univerzum bizonyos részein akadhatnak olyan területek, amelyek jelentősen eltérnek az átlagos, egyenletes eloszlástól, és ezeken a helyeken a galaxisok olyan rendszerekbe tömörülnek, amelyek a méretükkel “megzavarják” az univerzum általános egyenletességét.

A Nagy Gyűrű: a gigászi, kozmikus szerkezet, amit nem tudunk magyarázni a jelenlegi elméletekkel A Big Ring vagy magyarul Nagy Gyűrű annyira óriási, hogy az univerzummal kapcsolatos jelenlegi elméleteinkkel egyszerűen nem lehet a létezését megmagyarázni.

Az biztosnak látszik, hogy a téma kapcsán a vita élénk és sokrétű. George Efstathiou, a Cambridge-i Egyetem professzora például a fentiekkel épp ellenkező véleményen van: szerinte a szabványos modellt szigorúan tesztelték, és nem szabad elvetni elszigetelt anomáliák miatt.

Szerinte bár az új elméletek izgalmasak, a bemutatott anomáliák nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy aláássák a standard modellt. Kétségbe vonta az adatok megbízhatóságát is – szerinte az észlelt egyenetlenségek a különböző teleszkópok használatából adódhatnak (vagyis mérési hibákból), és elutasította a Lopez által azonosított Nagy Gyűrű létezését is.

Vele szemben viszont Wendy Freedman professzor a James Webb Űrteleszkóp új adatai alapján úgy látja, hogy valóban szükség lehet a modell felülvizsgálatára.

(Kép: Pixabay/Luminas_Art)