Az Axiom-4 misszióval megy a magyar űrhajós az ISS-re

2024 / 07 / 29 / Bobák Áron
Az Axiom-4 misszióval megy a magyar űrhajós az ISS-re
A küldetés legkorábban októberben veheti kezdetét.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

Ferenc Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a HVG-nek erősítette meg, hogy a magyar kormány véglegesítette a megállapodást az amerikai Axiom Space-szel, így a misszióra kiválasztott magyar asztronauta az Ax-4 küldetés keretében utazhat majd a Nemzetközi Űrállomásra. Kapu Tibor a második magyar űrhajós lesz Farkas Bertalan után aki eljut a világűrbe.

Ahogy arról korábban írtunk, Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter 2019-ben jelentette be, hogy Magyarország öt éven belül ismét asztronautát küld az űrbe. A kiválasztási folyamat során a végső négy jelölt közül végül Kapu Tibor kapta meg a lehetőséget, hogy két hetet eltölthessen az ISS-en, tartalékának pedig Cserényi Gyulát választották ki.

Az Axiom Space oldalán egyelőre nem találtunk részleteket a küldetéséről, a NASA honlapja szerint viszont a misszió legkorábban októberben veheti kezdetét. A küldetés parancsnoka Peggy Whitson lesz, akinek ez lesz az ötödik űrutazása, Kapu Tibor mellett pedig a legénység tagjait egy indiai és egy lengyel asztronauta fogják alkotni.

(Borítókép: Balogh Zoltán/MTI)

A tudományos munka kulcsfontosságú lesz, de még nem derült ki, mit kutat majd a magyar kutatóűrhajós az ISS-en “Nem egy turisztikai célú utazásról van szó” - hivatalos ceremónia keretében mutatták be Kapu Tibort, Magyarország új kutatóűrhajósát és Cserényi Gyulát, aki tartalék kutatóűrhajósként szolgál.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.