Második autójával is a csúcsra törne a Xiaomi

2025 / 07 / 02 / Csordás Gábor
Második autójával is a csúcsra törne a Xiaomi
Már nem olyan nagy újdonság, hogy mobiltelefonok és más okoseszközök után autógyártásba fogott a Xiaomi, és az első modelljük, a Nürburgringen rekordot döntő SU7 után az sem meglepetés, hogy az új YU7-tel is a kategória csúcsára törnének.

Pár éve azzal keltette fel a figyelmet a Xiaomi, hogy okoseszközök után egy jóval komplexebb, és persze drágább használati tárgy fejlesztésébe és gyártásába fogott: a kínai vállalat 2023-ban mutatta be az első autóját, és az SU7-tel azonnal a csúcson kezdték a hódítást. A Porsche Taycan és a Tesla Model S kategóriájába érkező sportlimuzinról azonnal kiderült, hogy valóban pokoli gyors tud lenni, meg is döntötte a Porsche és a Tesla körrekordját a Nürburgringen.

Most bemutatott második autójával egy még népszerűbb, még jövedelmezőbb kategóriába lép be a Xiaomi, az új YU7 ugyanis a prémium crossoverek közé sorolható, ami az egyik legkeresettebb autótípus manapság. Az SU7-hez hasonlóan az újdonság már a formájával felkelti a figyelmet, remekül eltalálták az öt méter hosszú, két méter széles és 1,6 méter magas karosszéria arányait, mindezt ragyogó színekben kínálják, akár 21 colos kerekekkel.

Fedélzeti kényelem

Belső tere nemcsak tágas és praktikus, 687 literes hátsó csomagtartóval és az autó orrában lévő 141 literes rekesszel, hanem tele van a Xiaomi okos megoldásaival. A telefonokat például két 80 wattos vezeték nélküli töltőpadon lehet tölteni, ami ehhez a teljesítményhez saját hűtést is kapott, a napellenző tükrének megvilágításán pedig még a fényerőt és a színhőmérsékletet is lehet állítani. Fedélzetén van egy 4,6 literes okoshűtő is, ami az italok melegítésére is használható.

Légtisztítóival szerzett tapasztalatait használta fel a Xiaomi a légkondicionáló rendszer fejlesztésekor, amely ultranagy, 2,2 négyzetméteres HEPA szűrőt kapott, gyors mélytisztító módja pedig fél perc alatt képes felfrissíteni a kabin levegőjét. UV-sugárzás elleni védelemmel is ellátták az üvegfelületeket,

a csúcsmodell tetejére pedig egy intelligens panorámatető került, amit gombnyomásra több fokozatban lehet árnyékolni.

Standard, Pro és Max

Mint az okostelefonoknál megszoktuk, az autóját is háromféle változatban kínálja a Xiaomi. A hátsókerék-hajtású alapmodell mellett a Pro összkerékhajtást, a Max pedig ezen felül nagyobb teljesítményt is kínál. Már a Standard változat is 393 lóerős, és 528 Nm a maximum nyomatéka, amivel nem hagy hiányérzetet a gyorsulása, de még izgalmasabb a Max, ami 690 lóerővel 3,23 másodperc alatt rajtol százra, és 253 km/órával száguldhat.

Még csak a kínai változatát ismerjük a Xiaomi YU7-nek, ezért a helyi szabványok szerinti hatótávot adták meg, ami jóval megengedőbb az európai WLTP mérésnél. Mégis, az alapmodell 835 kilométeres értéke egészen figyelemreméltó, és az összkerekes változatok 770 kilométeres hatótávja is elsőrangú.

800 voltos szilikon-karbid akkujával ráadásul a töltés is villámgyors, 12 perc alatt érhető el a 80 százalékos töltöttség, 15 perc alatt pedig 620 kilométerrel növelhető a hatótáv.

Nagy figyelmet fordítottak az új YU7 fejlesztésénél a menettulajdonságokra, ezért a kettős keresztlengőkaros első és multilink hátsó felfüggesztés, a kétkamrás légrugózás, a folyamatosan állítható lengéscsillapítás és a Brembo fékrendszer is a prémium sportmodellek sajátja szokott lenni. A változtatható hasmagasságnál is érdekesebb a mozgás közbeni rosszullétet mérséklő funkció, amit pekingi kórházak szakembereivel együttműködve fejlesztettek ki.

Okoseszköz négy keréken

Egyetlen egységet képez a motorvezérlés, a vezetéstámogató asszisztensek és a fedélzeti rendszerek modulja, ami nemcsak a méretét és tömegét csökkenti, de az energiahatékonyságát is javítja. Számítástechnikai teljesítménye is kimagasló a Xiaomi autójának, a fedélzeti rendszereket ugyanis a következő generációs 4 nm-es NVIDIA Drive AGX Thor platform támogatja, amely 700 (hétszáz!) TOPS feldolgozási teljesítményt nyújt.

Szüksége is van a brutális számítási kapacitásra a Xiaomi autójának, ugyanis a fedélzete tele van okos megoldásokkal.

Az utastérben található mágneses pontokra különféle eszközöket, például 4K kamerát lehet rögzíteni a menet közbeni felvételek készítéséhez, kézmozdulatokkal is lehet parancsokat adni, az első ülések hátuljára pedig Xiaomi Pad 7S Pro táblagépek rögzíthetők, a hangélményt 25 hangszórós Dolby Atmos rendszer szolgáltatja.

HyperOS által vezérelt fedélzeti rendszerén animált házikedvencek, egy vidra és egy kapibara lesznek az útitársaink, akik válaszolnak a hangparancsokra, de még az autó gyorsulására is reagálnak, vagy ha arra kérjük őket, akkor a gyerekek szórakoztatására játszanak a képernyőkön. XiaoAi hangvezérlője mesterséges intelligenciával működik, irányíthatjuk akár az autó mellett állva, és képes megkülönböztetni egymástól az utasok hangjait, hogy külön válaszoljon a kéréseikre.

Vezetési asszisztensei is élen járnak, amihez LIDAR-t, 4D milliméterhullámú radart, 12 ultrahangos érzékelőt és 11 nagy felbontású kamerát használ az autó.

A legnevesebb autógyártókhoz hasonlóan a Xiaomi esetében is kiterjedt tesztelés előzte meg a bevezetését, 653 tesztjármű összesen 10,62 millió kilométert tett meg, 53°C-os hőségben Turpanban, a -41°C-os hidegben Heihében, és még a tibeti Ali régió 5380 méteres tengerszint feletti magasságában is.

Végül pedig nem maradt el a rekorddöntés sem, amelynek során a Xiaomi YU7 egy példányával 3944 kilométert tettek meg 24 óra alatt. A Xiaomi más okoseszközeivel együtt bemutatott prémium SUV már előrendelhető Kínában, az alapmodellje 253 ezer jüanba, a Max pedig 330 ezer jüanba kerül. Bár átszámolni a piaci sajátosságok és egyéb okok miatt sincs értelme, ezek az árak 12 és 16 millió forint között vannak.

Ez is érdekelhet:

Élőben is lenyűgöző a Xiaomi autója, amivel megszorongatnák a Teslát Az autórajongók hosszú évek óta fantáziáltak róla, hogyan fog kinézni egy Apple által tervezett autó, végül azonban a nagy okostelefon-gyártók közül nem ők, hanem a Xiaomi volt az, akik elsőként saját autóval léptek a piacra. A gyártó a napokban megrendezett barcelonai Mobil Világkiállításra is elhozta az SU7-et, amibe ugyan beülni nem lehetett, de kívülről azért jól megnéztük magunknak.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl –  7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl – 7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.