Legutóbb ismét a hírek középpontjába került, miután bejelentette, hogy ismét hatalmas összeget adományozott különböző alapítványoknak. Cikkünkben erről fogunk értekezni az iocharts.io részvényelemző szakembereinek segítségével.
Hatmilliárd dolláros adomány
A legutóbb kapott hírek szerint Warren Buffett újabb körben körülbelül 6 milliárd dollárnyi részvényt ajánlott fel öt jótékonysági szervezetnek. Az érintett alapítványok között szerepel a Bill & Melinda Gates Alapítvány, a Susan Thompson Buffett Alapítvány, valamint a Sherwood, a Howard G. Buffett és a NoVo Alapítvány.
Ez a lépés nem az első ilyen nagyvonalú megmozdulás: ez Warren Buffett 19 éve tartó jótékonykodási sorozatának része, amely során következetesen adományoz részvényeiből, mégpedig elképesztően hatalmas összegeket.
Mi lett volna, ha nem adományoz?
Warren Buffett vagyona óriási, a számok pedig még érdekesebbek, ha belegondolunk, milyen vagyona lehetne adományok nélkül.
2006-ban 43 milliárd dollárt ért együttesen az összes olyan típusú részvény, melyből most is adományozott az alapítványoknak. Ha ezekből semmit nem adományozott volna el, vagyona mára nagyjából 347 milliárd dollár környékén mozogna, amivel a világ második leggazdagabb embere lehetne. Mivel ebből rengeteget eladományozott jótékony célokra, a ma birtokában lévő részvények értéke körülbelül 145 milliárd dollár.
Egyszerűség, következetesség és hosszú távú szemlélet
Buffett hangsúlyozta, hogy vagyonának növekedése nem valamilyen különleges esemény vagy szerencse eredménye, hanem hosszú távú, egyszerű, kellően megalapozott döntések következménye, amit az amerikai gazdasági háttér és a kamatos kamat hatása is erősített.
Nyilatkozata szerint vagyonának jelentős részét halála után is jótékony célra fordítják majd, ennek részleteit egy 2023. novemberi nyilatkozatban már rögzítette. Végrendelete szerint vagyonának körülbelül 99,5%-a filantróp célokra lesz fordítva.
Nem csak Warren Buffett járhat jól a részvényekkel!
Manapság a tőzsdében rejlő lehetőségek egyre több embert érdekelnek: ez nem is meglepő ugyanis a megfelelő tudással nem lehetetlen profitálni e területből még napjainkban sem. Sőt, jelenleg egyre több online portál és szakember áll a rendelkezésünkre, akik segíthetnek megérteni e területet és meghozni a legjobb döntéseket.
Ha érdekel ez a téma, akkor az iocharts.io oldalát érdemes meglátogatni és rendszeresen olvasni, ugyanis itt rengeteg hasznos információt kaphatunk a befektetési döntések meghozatalához.
(Szponzorált tartalom)