A legtöbb étteremben ma az elvitelre kért ételt hungarocellből vagy másfajta műanyagból készült dobozban kapjuk meg, ez azonban 2020 után a változó szabályozás miatt már nem lesz opció. Aki a szívén viselte a környezet védelmét, persze eddig is próbálkozhatott azzal, hogy saját dobozt vitt az étterembe, ám ahogy Szabó Eszter, a Felelős Gasztrohős kommunikációs munkatársa a Streetkitchennek elmondta, sok étterem a szennyeződésektől tartva nem ad ki ételt olyan dobozban, amit a vásárlók visznek be.
A fenntartható étkezést népszerűsítő alapítvány ezért nemrég életre hívta a Dobozközösség nevű kezdeményezést, amihez rövid idő alatt tíz budapesti és vidéki étterem csatlakozott. Ahhoz, hogy a dobozközösség tagjai legyünk, nincs más dolgunk, mint magunkkal vinni az étterembe az 1890 forintért megvásárolható ételtároló dobozt, és mindig kapunk helyette egy tisztát. A résztvevő éttermek között megtaláljuk a Nemsüti három boltját, a MOM Parknál található Fruccola éttermet, a Csillaghegyi megálló Sütöde & Tejbisztrót, de vannak már a programban részt vevő éttermek Békéscsabán, Szegeden, Esztergomban, Dunakeszin és Badacsonyörsön is.
Ez persze azt is jelenti, hogy egyelőre mindig magunkkal kell vinnünk a fémdobozt, de a Felelős Gasztrohős honlapja szerint tervbe van véve, hogy ha elég étterem csatlakozik, bevezetnek egy token-rendszert, így csak egy kis műanyagdarabot kéne magunkkal vinnünk. A doboz maga egyébként rozsdamentes acélból készült, így meglehetősen strapabíró, a teteje viszont műanyag, így cseppmentesen zár - levest, vagy más folyékony ételt is biztonságosan lehet benne szállítani. A honlapon található információk szerint a Dobozközösség hamarosan még több étteremmel bővül, emellett pedig tervezik egy saját mosogatóhelyiség beüzemelését is, ahol a begyűjtött fémdobozokat elmosogatnák, így olyan éttermek is tudnának csatlakozni a kezdeményezéshez, amiknek nincs saját mosogatójuk.
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR