Végstádiumú rákos betegségből gyógyult meg egy brit férfi hála egy kísérleti módszernek

2022 / 12 / 30 / Felkai Ádám
Végstádiumú rákos betegségből gyógyult meg egy brit férfi hála egy kísérleti módszernek
Az orvosok szerint mindössze 12 hónapja maradt a férfinak, akinek a szervezetéből a kezelést követően teljesen eltűntek a daganatok.

Egy brit férfi teljesen felgyógyult az epevezetékrákból, a daganatos megbetegedések egy ritka és agresszív formájából a Christie NHS Foundation Trust által végzett klinikai vizsgálatnak köszönhetően – számol be róla a The Independent. Az 51 éves Robert Glynnnél 2020 augusztusában diagnosztizálták a rákot, miután epehólyagfertőzéssel szállították kórházba. A rák ekkor már átterjedt a mellékvesére is, és előrehaladott állapotban volt.

Az epevezetékrák, más néven intrahepatikus epevezetékrák vagy epeúti rák, a rák egy ritka formája, amely a májon belüli epevezetékekben képződik. Ez a rákos betegségek egy különösen agresszív formája, amely esetén sajnos kevés kezelési lehetőség akad. Az Egyesült Királyságban évente mindössze 1000 embernél diagnosztizálják ezt a betegséget, de az emberek mindössze 5%-a él öt évig vagy még tovább a diagnózist követően.

Glynn úrnak felajánlották a lehetőséget, hogy részt vehet az immunterápia klinikai vizsgálatában a Christie-ben. A klinikai vizsgálatok olyan kutatások, amelyek az új orvosi kezelések, például gyógyszerek vagy terápiák biztonságosságát és hatékonyságát értékelik ki a pácienseknél. Ezek tehát fontos részét képezik az új kezelések kidolgozási folyamatának, és egyben reményt adhatnak azoknak a súlyos vagy életveszélyes állapotú betegeknek, akik számára egyéb terápiás lehetőség nem maradt.

A vizsgálat megkezdése előtt Glynn úr daganatát kielemezték, hogy ellenőrizzék az esetleges genetikai elváltozásokat. Az eredmények azt mutatták, hogy a daganat nagy mutációs terhelést, magyarán nagyszámú genetikai mutációt tartalmazott a sejtekben, ami arra utal, hogy potenciálisan jól reagálhat a kezelésre. Mr Glynn-nel egy immunterápiás gyógyszert kezdtek el szedetni, amely már engedélyezett más rákbetegségek, köztük tüdő-, vese- és nyelőcsőrák esetén is. A csepegtetős kezelést, amely az ember saját immunrendszerét segíti a rák elleni küzdelemben, standard kemoterápiával kombinálták. A gyógyszert egyébként a kezelés kísérleti fázisa miatt egyelőre nem lehet megnevezni.

Glynn úr meglepetésére a kezelés hatására a daganatai elkezdtek visszahúzódni. A májat érintő daganat 12 cm-ről 2,6 cm-re, míg a mellékvese daganata 7 cm-ről 4,1 cm-re zsugorodott. Ez azt jelentette, hogy Glynn úr áprilisban már áteshetett egy műtéten, hogy eltávolítsák daganatait. A sebészek azonban már csak elhalt szöveteket találtak, ami azt jelentette, hogy a kezelés elpusztította az összes rákos sejtet.

A műtétje óta Mr. Glynnnek nem volt szüksége további kezelésre, és háromhavonta végzett vizsgálatai azt mutatják, hogy teljesen felépült. Glynn úr gyógyulását a klinikai vizsgálatnak és az immunterápiás kezelésnek tulajdonítja. Mint elmondta:

„Nem lennék ma itt a kezelés nélkül. Amikor lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek ebben a kutatásban, éltem is vele.”

Juan Valle professzor, a Christie tanácsadó onkológusa, aki a klinikai vizsgálatot vezette, elmondta, hogy Mr. Glynnek lényegében szerencséje volt a fent említett nagy mutációs terheléssel, mivel azon páciensek esetén, akik ezzel a betegséggel küzdenek, jellemzően nem akad ennyi mutáció, így esetükben a kezelés sem lesz ennyire hatékony. Glynn úr sikeres felgyógyulása azonban nem csak a kísérleti kezelés működőkepéssége szempontjából fontos, de egyben rávilágít a személyre szabott orvoslás jelentőségére is.

Jelenleg egyébként tovább vizsgálják ezt a kezelést, immár több beteg bevonásával – a remények szerint mindez pedig hozzájárulhat az epeúti rák kezelésének a reformjához.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/deborabalves)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.