A Chinguetti meteorit egy különleges kővas meteorit, amelyet állítólag 1916-ban találtak meg Mauritániában, Északnyugat-Afrikában, a Chinguetti városa közelében található “vashegy” tetején. A meteorit a nevét a közelben lévő városról kapta, és jelentős érdeklődést váltott ki a tudományos közösségben, mivel ez állítólag csak egy része egy hatalmas, 100 méter széles vasmeteoritnak – ez utóbbi pedig, már ha valóban létezik, a Földön található legnagyobb meteorit lenne.

A történet szerint a meteorit egy darabját egy francia konzuli tisztviselő, Gaston Ripert szerezte meg, akit egy helyi törzsfőnök vezetett el a “vashegyhez”, ami tehát maga a szóban forgó, hatalmas meteorit. Ripert szemét azonban bekötötték a sztori szerint, így nem tudta pontosan merre jár. Később pedig a vashegy létezését nem sikerült megerősíteni, mivel bár sokan keresték, senki sem talált rá. Ehhez adódik hozzá, hogy egy 2001-es kémiai elemzés szerint az anyameteorit átmérője nem haladhatja meg az 1,6 métert, ami tehát kétségbe vonja Ripert teljes beszámolóját.

A közelmúltban a londoni Imperial College és az Oxfordi Egyetem tagjaiból álló csapat azonban új kutatásba kezdett, hogy végre meglelje ezt a “megfoghatatlan óriást” a mágneses anomáliák elemzésére szolgáló fejlett technikák segítségével – számol be róla a Science Alert.

A mostani kutatás több magyarázatot is javasol arra a kérdésre, hogy egyrészről miért nincs becsapódási kráter egy ekkora égitest után, másrészt pedig miért nem találták meg a vashegyet a számtalan korábbi erőfeszítés ellenére sem. A feltételezések szerint a válasz az lehet, hogy a meteorit sekély szögben zuhant le, és az sem kizárt, hogy betemette a homok. A kutatók kiemelik Ripert részletes leírását a vashegyen talált fémes “tűkről”, amelyeket sikertelenül próbált elmozdítani – ez a részlet azért rendkívül fontos, mert az úgynevezett Thomson-szerkezetek jelenlétére utal.

A Thomson-szerkezetek (más néven Widmanstätten-mintázatok) egyedülálló kristályos szerkezetek, amelyek kizárólag bizonyos típusú vasmeteoritokban és egyes pallasitokban (kővas meteoritok) fordulnak elő. Ezek a mintázatok akkor alakulnak ki, amikor a vas-nikkel ötvözet lassanként, több millió év alatt lehűl az űrben. Ez a lassú hűlési folyamat lehetővé teszi, hogy a vas és a nikkel különváljék egymástól és kikristályosodjon, különböző szögben elhelyezkedő, lamelláris (lemezes) struktúrákat formálva.

Ami miatt mindez igen érdekes, hogy ezek a szerkezetek Ripert idejében még ismeretlenek voltak, ami eléggé hitelessé teszi a beszámolóját.

A legújabb kutatás digitális magassági modelleket, radaradatokat és a helyiek ismereteit használta fel a nagyobb meteorit lehetséges helyének a meghatározására, amely tehát talán a dűnék alatt rejtőzik. Bár a Mauritániai Kőolaj-, Energia- és Bányászati Minisztériumnak a kutatás szempontjából döntő fontosságú aeromágneses felmérési adataihoz való hozzáférés függőben van, a csapat továbbra is bizakodó. Emellett akár a földi kutatást is életképes, bár igencsak időigényes alternatívának tartják.

(A cikkhez használt borító- és nyitókép illusztráció, a forrása: Pixabay/urikyo33)