A párizsi Notre-Dame székesegyházat sújtó, 2019-es tűzvészt követően két ólomszarkofág került elő. Kik fekhettek ezekben a szarkofágokban? Az egyik személy kilétére gyorsan fény derült, a másikat azonban rejtély övezte – egészen mostanáig.

A több száz év különbséggel elhelyezett szarkofágokat a Toulouse-i Egyetem kutatói gondosan felnyitották. Az első holttest azonosítása viszonylag könnyen ment, mivel a sírfelirat nagyjából sértetlen maradt. A feliraton az állt, hogy “EZ ANTOINE DE LA PORTE MESSIRE CANOINE DE L'EGLISE TESTE”, ami alapján az illető kanonokot könnyen be lehetett azonosítani, ráadásul még a halál időpontja, valamint az elhunyt életkora is fel volt tüntetve: ezek szerint De la Porte kanonok 1710. december 24-én, 83 éves korában hunyt el.

A vizsgálatokból még az is kiderült, hogy a kanonok a mozgásszegény életmódja, valamint a bőséges ételekben és italokban gazdag étrendje miatt köszvényben szenvedett. A köszvény, mint az az előbbiekből talán egyértelmű, eleve a felsőbb réteg betegsége volt, de a kanonok társadalmi jelentőségét mutatja az is, hogy a székesegyház egy előkelő részében helyezték végső nyugalomra. Különböző történelemi feljegyzésekből pedig ismert róla az is, hogy támogatta a székesegyház kórusát, és több olyan művet is megrendelt, amelyek ma a Louvre-ban vannak kiállítva.

A második szarkofág esetében azonban csak a kérdőjelek gyűltek: a benne talált holttest egy 25 és 40 év közötti férfié, akinél krónikus betegségre utaló jelek és súlyos fogvesztés volt megfigyelhető. A csontváz vizsgálatából kiderült az is, hogy az illető fiatal kora óta lovagolt, és koponyája deformálódott, valószínűleg valamiféle csecsemőkori fejdísz viselése miatt. Érdekes részlet még, hogy a koponyát a halált követően lefűrészelték a testről, ami a 16. századi arisztokrácia körében gyakori szokás volt.

Most, egy hosszas elemzést követően a kutatók úgy vélik, hogy a második test Joachim du Bellay francia költő maradványai lehetnek, aki 1522 és 1560 között élt. Du Bellay kiváló lovas volt, és tuberkulózisban szenvedett, ami krónikus agyhártyagyulladást is okozhatott. Az egyedüli probléma, hogy ennek a szarkofágnak nem itt kellett volna lennie, mivel a történelmi feljegyzések szerint a katedrális egyik mellékkápolnájában temették el. Mint a kutatók írják ennek kapcsán:

“Két lehetséges elmélet merül fel: egy ideiglenes temetés, amely végül állandóvá vált, vagy a koporsó áthelyezése egy másik temetés során, 1569-ben, miután a (költő – a szerk.) teljes életművét kiadták.”

(Kép: a régészek a Notre-Dame székesegyház kereszthajója padlója alatt fedezték fel a szarkofágokat, forrás: INRAP/Denis Gliksman)