A közlekedési minisztérium által bemutatott tervek szerint a városi légi közlekedés a tömegközlekedésbe tagozódna be, a légi járművek kezdetben csupán 1-2, előre meghatározott útvonalon közlekednének. Erre elsőként Szöul belvárosában kerülhet sor 2025 táján, 2030-ra pedig az utasok már tíz terminálon szállhatnának be és ki a légitaxikba. A terminálok szervesen illeszkednének a város közlekedésébe, a különböző közösségi- és tömegközlekedési lehetőségekhez, így a termináloktól az utasok metróval, busszal, elektromos rollerrel is folytathatnák az útjukat. Szöul a megoldástól azt várja, hogy az jelentősen csökkenti majd a városban tapasztalható egyre súlyosabb torlódásokat, a városi légi közlekedési piac mérete pedig 2040-re elérheti a 13 billió wont.
A közlekedési minisztérium a terv megvalósítása érdekében egy munkacsoportot is alapított, amihez eddig negyven cég és szervezet csatlakozott. Ezek között megtalálhatjuk a Hyundait is, akik a januárban megrendezett CES szórakoztatóelektronikai kiállításon már bemutatták a saját légitaxijukat, amit az Uberrel közösen terveztek. A minisztérium terve, hogy egy átfogó ipari ökoszisztémát hozzanak létre, aminek a gyártók mellett részét képezik a szervizelési és karbantartási szolgáltatások, a repülésirányítási rendszerek, a biztosítási szolgáltatások is, amelyek elengedhetetlenek egy működő rendszer kialakításához.
Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb a tülekedés a légitaxik piacán, hiszen a Morgan Stanley szerint 2040-re a városi légi közlekedési piac mérete globálisan elérheti az 1,5 billió dollárt. A nagyobb gyártók közül már az Airbus, a Boeing, a Bell, a Hyundai és az Audi is bejelentette a saját drónját, de a startvonalnál ott sorakoznak az olyan kisebb gyártók is, mint a Volocopter vagy a magyar tervezőkkel dolgozó Lift Aircraft is, akiknek már működő prototípusaik is vannak.
(Yonhap)

Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR