Valódi rákok százai védtek meg egy robotot a rá vadászó ragadozótól 2023 / 06 / 25 / Bodnár Barna

A BBC új, „Kém az óceánban” című dokumentumfilm sorozatának egyik epizódjában megdöbbentő jelenetnek lehettek tanúi a filmkészítők. A kamerával felszerelt, valódi pókrákokhoz megtévesztésig hasonlító robot kivitelezése annyira jól sikerült, hogy a rákokra vadászó 4 méteres rája megpróbálta azt elfogyasztani, persze sikertelenül. Ami viszont ennél is meglepőbb volt, hogy a valódi pókrákok ezután befogadták maguk közé a robotot. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy a rája egyik támadásakor az állatok több százan egymásra mászva, áthatolhatatlan erődöt alkottak a mesterséges rák felett, hogy megvédjék a gépet a ragadozótól. Sok rákféléhez hasonlóan, a pókrákok is kemény páncéljuk védelmét élvezik, azonban ez az ellenálló kitinhéj nem nő együtt az állatokkal, így a rákoknak időről időre le kell cserélniük azt. A vedlés során, mikor a páncélt levetik, de az új védőburok még nem keményedik meg, az állatok védtelenek maradnak a rájuk vadászó ragadozókkal szemben. A pókrákok ilyenkor nagy tömegekben mozognak, és a még kemény kitinhéjjal rendelkező állatok védtelen, páncél nélküli társaik fölé másznak egyéges védőburkot alkotva, így óvva azokat, úgy tűnik még akkor is, ha azok csupán őket utánzó, beépített „robotkémek”.
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.