Ultrahanggal sikítanak a kiszáradó növények, csak az emberek nem hallják őket

2023 / 03 / 31 / Bobák Zsófia
Ultrahanggal sikítanak a kiszáradó növények, csak az emberek nem hallják őket
Most viszont meghallgathatjuk, milyen a hangja a szárazságról és más stresszhelyzetről panaszkodó paradicsomnak, mivel izraeli kutatók felvételt készítettek róluk és átkonvertálták számunkra is érzékelhető formába.

Izraeli kutatók 2019-ben publikálták először azt a tanulmányt, amelynek peer-reviewed (más kutatók által is ellenőrzött) változata idén március 30-án a Cell folyóiratban is megjelent és amelyben a stresszhelyzetet átélő növények kommunikációjáról számolnak be. Megfigyeléseik szerint a növények, bár a legtöbb állattal ellentétben nincsenek hangképzésre alkalmas szerveik, de mégis képesek bizonyos formában jelezni, ha negatív hatások érik őket, vagyis hangosabban "panaszkodnak", mint azt gondolnánk.

Egyes állatfajok példányainak számára a világ tele lehet a hangoskodó növények zajával, bár az is lehetséges, hogy ezek a hanghatások túl halványak ahhoz, hogy igazán jól ki lehessen venni őket más, erőteljesebb lárma hátteréből, az emberi fülek pedig süketek a növények ilyen fajta kommunikációjára.

Ők ugyanis a hanghullámok ultrahang tartományát, tehát a 20 kHz-nél nagyobb frekvenciájú hanghullámokat használják a jelek kibocsátására.

Az utrahangokat az emberek nem hallják, de a kutatók a száraz növényekről készített felvételeket úgy módosították, hogy számunkra is érzékelhetővé váljanak a hangok, így betekintést kaphatunk a paradicsom és közönséges dohány által kiadott zajok furcsa világába.

A paradicsom hangjait a Nature oldalán lehet meghallgatni.

A pattogást nagy valószínűséggel a növények xilém nevű szállítószövetei, pontosabban az abban rejlő nedvben folyamatosan keletkező, majd szétpattanó buborékok okozzák, amelyek megnövekedett mennyisége a kiszáradásra utalhat. A hangok azonban nem csak a vízhiányos állapotot, hanem más stresszt okozó körülményt, például a metszést is jelezhetik, de ehhez a növények eltérő hangokat használnak, amiket a kutatók által betanított gépi tanulási rendszer egyértelműen el tudott különíteni egymástól. A kísérlet során a nehéz helyzetben lévő növények mellett egészséges, problémamentes társaikat is monitorozták és az adatok alapján kiderült, hogy tulajdonképpen nincsen néma növény: több-kevesebb zajt mindegyikük esetében regisztráltak. Nagy volt a különbség azonban a pattogások ismétlődési számának tekintetében: a kontrollcsoport tagjai átlagban óránként egy, vagy annál is kevesebb hangot adtak ki, míg a kiszáradó paradicsomok óránként 35 és a dohányok 11 ultrahangot bocsátottak ki. A megmetszett paradicsom esetében ez a szám óránként 25, a dohánynál 15 volt. A kíváncsiság kedvéért egy, növényeket nem, csak földet tartalmazó cserepet is megfigyeltek a vizsgálatok alatt, de az összesen 500 órányi felvételen egyetlen hangot sem detektáltak a tudósok.

A kutatás eredményei bizonyítják, hogy a növények nem szenvednek némán, a megfigyelési módszerek pedig alkalmazhatóak lesznek gyakorlati körülmények között is, például üvegházakban termesztett paradicsomok és más növényfajták jóllétének biztosítására.

(Nature Fotó: PxHere)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.