A kvazár fényét a szupernagy tömegű fekete lyuk körüli akkréciós korong adja: a befelé spirálozó anyag felhevül, és akár 100–1000-szer annyi fényt termel, mint egy 100 milliárd csillagos galaxis. A korong UV-fényét a közeli „korona” – egy ultraforró részecskefelhő – röntgenné „turbózza”.

Ezt a röntgen–UV kapcsolatot sokáig univerzálisnak hittük, ám az eROSITA mérései és az XMM-Newton archív adatai szerint a fiatalabb, nagyjából fele ilyen idős Univerzumban a viszony jelentősen eltért attól, amit a közeli Univerzumban látunk.

A tanulmány 2025. december 11-én jelent meg a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban, és ez alapján tehát – bármilyen meglepő – a korong és a korona közti fizika az elmúlt 6,5 milliárd évben megváltozhatott.

„Meglepő… és kihívást jelent” – mondta Dr. Antonis Georgakakis, a tanulmány egyik szerzője.

Maria Chira, a vezető szerző szerint a bayesi statisztikai összefésülés – sokszor csak néhány röntgenfotonból – hozta elő ezt a finom trendet.

Ha a jelenség valós, óvatosabban kell a kvazárokat „standard gyertyaként” használni, amikor a világegyetem geometriáját, sőt a sötét anyagot és a sötét energiát próbáljuk fürkészni.

(Kép: művészi illusztráció arról, ahogy az anyag befelé spirálozva, a központi szupernagy tömegű fekete lyuk erős gravitációja által magához húzva „akkréciós korongot” formál. A súrlódás rendkívül magas hőmérsékletre hevíti a beáramló anyagot, intenzív ultraibolya fényt keltve. Ezt egy forró plazma (extrém magas hőmérsékletű anyag) dolgozza át, amelyről úgy gondolják, hogy a fekete lyuk közelében található – ez a „korona” –, és ennek nyomán nagy energiájú röntgensugárzás jön létre, forrás: Dimitrios Sakkas (tomakti), Antonis Georgakakis, Angel Ruiz, Maria Chira (NOA))