A civil lakosság és a katonai személyzet egy szokatlanul fényes objektumot figyelt meg az égen – olyat, amely „egy csillagra emlékeztetett, de annál sokkal ragyogóbb volt”. Az iráni császári légierő rövid időn belül két F–4 Phantom II vadászgépet riasztott, hogy kivizsgálják a jelenséget.

Amikor az első F–4 mintegy 46 kilométerre (25 tengeri mérföldre) megközelítette a célpontot, hirtelen az összes fedélzeti műszer és az UHF/intercom kommunikációs eszköz működésképtelenné vált. A pilóta megszakította az elfogó műveletet és visszafordult – ekkor a rendszerek azonnal helyreálltak. Ez azonban nem vetett véget az incidensnek: rövidesen felszállt egy második F–4 is. A gép radarja egy olyan objektumot észlelt, amelynek visszhangja méretben egy Boeing 707-es tanker repülőgépéhez volt hasonlítható.

A pilóták beszámolója szerint az objektum rendkívül erősen ragyogott. Villogó fényei téglalap alakú mintázatban váltakoztak; a kék, zöld, piros és narancssárga színek olyan gyors ütemben követték egymást, hogy szinte egyszerre látszottak. Amikor a vadászgép közelebb került hozzá (az eredeti forrás szerint kb. 78 km/h, vagyis 42 csomó sebességgel – bár a mértékegységek bizonytalanok), egy kisebb másodlagos objektum vált le róla, és nagy sebességgel az F–4 felé tartott. A pilóta elindította az AIM–9 Sidewinder rakétát, de abban a pillanatban a fegyverrendszer is leállt – együtt a műszerekkel és a kommunikációval. A pilóta negatív G-s süllyedéssel kitért, majd elfordult; amint kikerült a fenyegető objektum hatóköréből, a rendszerek ismét hibátlanul működni kezdtek.

Egy másik alkalommal egy újabb, fényesen ragyogó tárgy vált ki a fő objektumból, majd gyorsan lefelé zuhant, mintha finoman leszállt volna. A későbbi átrepülés során azonban a feltételezett leszállási helyen nem találtak semmit. A nyomozók később ellátogattak a kijelölt helyszínre – egy kiszáradt tómederhez –, ahol a helyiek arról számoltak be, hogy azon az éjszakán hangos robajt hallottak, és egy villámhoz hasonló, erős fényvillanást láttak.

Az incidensről készült hivatalos beszámoló széles körben terjedt a védelmi hírszerzésben: eljutott a Fehér Házhoz, a Külügyminisztériumhoz, az Egyesített Vezérkari Főnökök Bizottságához, valamint az NSA-hoz és a CIA-hoz is. A jelentés külön kiemelte a radarészlelést, a két repülőgépen tapasztalt többszörös elektromágneses zavarokat (beleértve a fegyverrendszereket is), a hiteles tanúk vallomásait – köztük magas rangú iráni tisztekét – és az objektum szokatlan manőverezési képességeit. Mindezek miatt az esetet „érvényes UFO-tanulmányként” értékelték.

Bizonyos szkeptikus hangok megkérdőjelezték a történtek egyes részleteit. Közülük például Philip Klass azonban korlátozott számú interjúra támaszkodott, miközben elutasította több légiforgalmi irányító vallomását is. Más elemzők megjegyezték, hogy egy másik szakember, Brian Dunning összefoglalói hibásak vagy hiányosak voltak – többek között kihagyta az objektum rendkívüli fényerejét, stroboszkópszerű fényjátékát és a hirtelen, akár 10 fokos irányváltoztatásait, amelyeket akkor produkált, amikor a vadászgépek próbálták elfogni.

Akárhogyan is értelmezzük, az 1976-os teheráni incidens a mai napig az egyik legjobban dokumentált UFO-esetnek számít. Olyan esemény volt, amelynél egyszerre álltak rendelkezésre vizuális, radaros és elektromágneses bizonyítékok – és amelyről azóta feloldott titkosítású amerikai hírszerzési anyagok is tanúskodnak.

(Forrás: The Black Vault, a képet az AI generálta/Rakéta.hu)

Megjegyzés: A mostani írás egy folyamatos cikksorozat része, amelyben az UFO/UAP jelenségek leghíresebb incidenseit vesszük sorra, valamint azt, hogy hol tartanak az ezzel kapcsolatos vizsgálatok jelenleg. Mostantól keddenként olvashatóak a sorozat legújabb részei az oldalunkon.