A The Verge-ön olvasható hír emlékeztet rá, hogy a hatóság tavaly rendelte el, hogy az autógyártók jelentéseket állítsanak össze a vezetéssegítő rendszereikkel összefüggő balesetekről. Ezek olyan események, amelyeknél aktívak voltak az említett technológiák legalább fél perccel az ütközés előtt. A kettes szintű, vagyis a kormányzást és a gyorsítást-lassítást vezérlő, de állandó emberi felügyeletet igénylő rendszerek mellett a teljesen autonóm működésű autókról is kértek információkat.
Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a most közölt eseményeket nem vetítik az adott márka által gyártott, forgalomban lévő autók számára, vagy az azok által megtett távolságra. Illetve míg például a Tesla közvetlenül és viszonylag objektíven, telemetriai rendszerek segítségével, adat-alapon tud jelenteni, addig más gyártmányú autóknál nem minden esetben van erre lehetőség. Illetve azt is vegyük figyelembe, hogy az Egyesült Államokban több mint negyvenezren vesztették az életüket az utakon 2021-ben, tíz százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
Kétszázhetvenhárom alkalommal, vagyis az esetek körülbelül hetven százalékában az érintett autó Tesla volt. A második helyezett Honda kilencven eseményt jelentett a hatóságnak, a harmadik Subaru csak tízet. Hat súlyos sérültről és öt halálesetről érkezett jelentés, de csak a balesetek negyedénél tértek ki a sérülések súlyosságára a gyártók. A The Verge emlékeztet rá, hogy a Tesla negyedévente közölt biztonsági jelentése szerint az Autopilot használata biztonságosabb, mint a kizárólag emberi vezetés; utóbbi esetben jellemzően gyakrabban, kisebb távolságonként szenvednek balesetet az autóik. Ugyanakkor a jelentésük nem veszi figyelembe, hogy az utak és az ütközések milyen jellegű közutakon történnek.
Ezeket az információkat a megszokott gyártók helyett az önvezetéssel kísérletező vállalatok osztották meg, mint a Google-höz tartozó Waymo, a Cruise vagy a General Motors. Előbbi két cég jelentette a legtöbb balesetet, ami érthető, hiszen ezek tesztelnek a legtöbbet forgalomban, leginkább Kaliforniában. A Waymo egy év alatt több mint kétmillió mérföldet tett meg, és a vizsgált kilenc hónapban hatvankét ütközés részese volt. A százharminc balesetben egyetlen komoly sérült volt, haláleset pedig nem történt. Az NHTSA mostantól havonta osztja meg ezeket az adatokat, így idővel talán segítenek értelmezni azt, hogy mennyivel és milyen esetekben biztonságosabbak a vezetéstámogató rendszerek, mint a segítség nélkül autózó emberek.
(Borítókép: Kai Eckhardt/picture alliance via Getty Images)
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR