Egyesek közülük, akiket David A. Price a Wall Street Journalban „vidám apokaliptikusoknak” nevez, úgy gondolják: engedjük csak szabadjára a mesterséges életet, és ha felülmúl minket, hát… ezt dobta a gép.

Richard Sutton, a tavalyi Turing-díjas, az AI irányíthatóságát a gyerekneveléshez hasonlította:

„Amikor gyereket vállalsz, akarnál egy gombot, amivel kikapcsolhatod, ha rosszat tesz?”

Szerinte nincs bennünk semmi „szent”; a fajok többsége kihal, mi sem vagyunk kivételek. Jaron Lanier, a VR úttörője szerint a belső körökben olyan vélemények is felbukkannak, hogy az emberek „visszataszító elmevírussal” fertőzöttek, mert az embert részesítik előnyben az AI-val szemben – és bár ezt a, finoman szólva, szélsőséges nézetet kevesen osztják, Lanier szerint a befolyásukat „nem lehet figyelmen kívül hagyni”. Larry Page „kozmikus evolúcióról” beszél, Daniel Faggella pedig fajunk „méltó utódjának” létrehozását sürgeti.

Mindez már metafizikai síkon sem oké, miközben a jelen rengeteg, jóval prózaibb gondot hoz, mint egy ránk eresztett T-800-as sereg: az AI-ipar jelenleg nem acél halálosztókat, hanem környezeti terhelést, fokozódó megfigyelést és mentális károkat termel. Ha pedig ez a technomizantropia elterjed a döntéshozók között, az emberiség könnyen mellékszereplővé válhat a saját történetében.

(Forrás: Futurism, kép: Pixabay)