Több ezer idegen bolygót találhatott a NASA

2026 / 05 / 11 / Balla Sándor
Több ezer idegen bolygót találhatott a NASA
A modern csillagászat egyik legizgalmasabb területe, az exobolygók kutatása újabb mérföldkőhöz érkezett: egy friss, hatalmas adatbányászati elemzés során több mint tízezer eddig ismeretlen bolygójelöltre bukkantak a NASA TESS űrtávcsövének archív felvételein.

A kutatók több tízmillió csillag fénygörbéjét vizsgálták át egy mesterséges intelligenciával támogatott rendszerrel, és összesen összesen 11 554 jelöltet azonosítottak, amelyek közül 10 091-et korábban még soha nem észleltek.

Ezek egyelőre nem végleges felfedezések, hanem jelöltek, vagyis további megfigyelések szükségesek ahhoz, hogy megerősítsék: valóban bolygókról van szó. A csillagászok azonban hangsúlyozzák, hogy az ilyen jelöltek többsége végül tényleges exobolygónak bizonyul.

Joshua Roth, a Princeton Egyetem hallgatója, valamint a kutatás egyik résztvevője szerint ezúttal nemcsak a fényes csillagokat vizsgálták, hanem a keresést kibővítették a halványabb csillagokra is – így pedig sokkal nagyobb lett a merítés lehetősége is. A mesterséges intelligencia olyan mintázatokat is kiszúrt, amelyek a hagyományos elemzésekben könnyen elvesznek a zajban – ez pedig azt jelenti, hogy a korábban átvizsgált adatokban is rengeteg rejtett világ lapulhatott eddig. Az eredményekről szóló publikációt az ArXiv oldalon tették közé.

Ezek is érdekelhetnek:

Igaz vagy hamis? – lássuk, mennyire vagy képben a Holddal Az vajon igaz, hogy a Hold nagyobb égitest, mint a Plútó? És az, hogy a Holdon nagyjából két hétig tart egy nappal, két hétig egy éjszaka?

Igaz vagy hamis? – lássuk, mennyit tudsz a Napról Igaz az, hogy vasnál nehezebb elemek nem keletkezhetnek a Napban, vagy hogy nem végez keringő mozgást? És egy távoli napon vajon tényleg felrobban szupernóvaként? Lássuk, mennyire vagy képben központi csillagunkkal!

Kvíz: mennyire ismered a Föld legszélsőségesebb helyeit? Azt például tudod, hogy melyik a Föld legmagasabb hegye, ha a teljes magasságát az alaptól a csúcsig mérjük?

Kvíz: 10 trükkös tudományos kérdés, amire nehéz helyesen válaszolni Azt például igaz, hogy az agyunknak mindössze a 10 százalékát használjuk?

(Forrás: IFLScience)


Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Íme a Dom Pérignon Vintage 2017, ami egy történelmileg is rendkívül forró évjáratban született.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.