Titkos érzékelőt lepleztek le az Apple HomePod mini készülékben

2021 / 03 / 30 / Justin Viktor
Titkos érzékelőt lepleztek le az Apple HomePod mini készülékben
Az Apple HomePod egy okosotthon-hangszóró, melybe integrálták a Siri digitális személyi asszisztens szolgáltatást is. Mint ahogy a készülék külső burkolata sem, az Apple jövőbeni üzleti tervei sem teljesen transzparensek a HomePod rendszerrel kapcsolatban, de az iFixit bekukkantott ez előbbi mögé, hogy fényt derítsen az utóbbira. Egy (csavar)húzós nyomozás eredményei következnek.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

Eltitkolt extrák

Ha okosotthon eszközöket vásárolunk, néha nem biztos, hogy mindenről tudomásunk van, ami a burkolat alatt rejtőzik. Szerencsére néhányan nem állnak meg az unboxing során a csomagolásnál, és így előbb-utóbb minden turpisság napvilágra kerül.

A HomePod mini 2020 novemberében került piacra kisebb és megfizethetőbb alternatívát kínálva a 2018-ban megjelent HomePod mellett. A nagyobb verziót kezdetben 439 dollárért, majd a kudarcos bemutatkozást követően 299 dollárért igyekeztek értékesíteni, kevés sikerrel, ezért idén március 12-én be is jelentették a megszüntetését. A mini verzió ugyanakkor - a maga 99 dolláros árával - azonnal nagy sikert aratott. Ma ez az egyetlen intelligens hangszóró, mely szerepel a vállalat kínálatában.

A HomePod mini-ben ultra-szélessávú internet kapcsolat segíti az iOS-eszközről történő zenelejátszást, Apple Music integrációval, és az eszköz egy Thread chipet (IoT kommunikációs szabvány) is kapott az intelligens otthoni eszközökkel való jövőbeni integrációhoz.

A Thread hardver egyelőre nincs bekapcsolva, és mint kiderült, nem ez az egyetlen “húsvéti tojás” a kis fehér gömb belsejében. Akad ott egy hőmérséklet- és páratartalom-érzékelő is, ami szintén inaktív.

- írta meg a Bloomberg

 

Csavaros nyomozás

Miután az iFixit kíváncsiságból leszerelte a HomePod mini borítását, megerősítették a Texas Instruments HDC2010 digitális páratartalom-, és hőmérséklet-érzékelő jelenlétét. A chipet a hangszóró talpának szélén, a tápkábel közelében találták meg, ami arra utalhat, hogy az eszköznek teret biztosító helyiség körülményeit hivatott mérni, nem pedig a hangszóró belsejében uralkodó környezeti viszonyokat.

Az Apple iOS okosotthon rendszereihez már léteznek olyan harmadik féltől származó eszközök, melyek a környezet páratartalmát és a hőmérsékletet mérik, de az Apple egyelőre nem kínál ilyen szolgáltatást.

Okosotthon szempontból, a páratartalom mérése akkor nyerhet értelmet, ha az eszköz ami elvégzi, képes magas érték esetén bekapcsolni egy HomeKit-kompatibilis párátlanítót és ha HomeKit-kompatibilis motoros redőny is van, az emelkedő belső hőmérséklet automatikusan kiválthatja az ablakok árnyékolását.


Az ominózus chip (Kép: iFixit)

 

Örök szilícium álom

Az Apple talán soha nem kezd majd semmit a pluszban beépített elektronikával, előfordult már olyan, hogy az értékesített eszközök olyan hardverfunkciókat tartalmaztak, melyeket később nem kapcsoltak be, mivel a termékekhez kapcsolódó tervek változnak és fejlődnek. Az Apple iPhone-okban például volt  FM-rádió chip, de soha nem engedélyezték a bekapcsolásukat. 

Akárhogy is lesz, a HomePod Mini lapuló érzékelői csak arra várnak, hogy a vállalat távolról feszültség alá helyezzen néhány kondenzátort a megfelelő áramkörökben, és áramot vezessen beléjük, hogy segíthessenek Siri okos-hangszóróinak intelligensebbé tenni az otthonokat.

(Forrás: Bloomberg Kép: iFixit )

Ez is érdekelhet:

12 technológia, ami minden okosotthonban ott lehet 10 éven belül A technológia az elmúlt 10 évben forradalmasította a háztartásokat, de az igazi nagy átalakulás még csak most jön. Öveket bekötni, kapcsford!

CES 2020 - a Voiceitt startup segíti a sztrókbetegeket az okosotthonok kezelésében A startup nem szabványos beszédfelismerési technológiáját integrálja a hang által aktivált eszközökbe.

Új okosotthon szabvány mögött az Apple, Google, Amazon és a Zigbee Az Apple, a Google, az Amazon és a Zigbee Alliance összeálltak egy új okosotthon-szabvány kidolgozása érdekében. Az új munkacsoport Project Connected Home over IP (CHIP) néven született meg.

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
A zsebtolmács, ami tényleg működik: ilyen a Vasco Translator M4.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.