Az emberi agy rendkívül alkalmazkodóképes, amit neuroplaszticitásnak neveznek, és lényegében azt jelenti, hogy az agy képes alkalmazkodni és változni az idő múlásával, ami különösen a neuronok közötti kapcsolatokban és az agy különböző területei közötti kapcsolatok átszerveződésében ölt testet. David Eagleman szerint ennek azonban akad egy komoly ára: beindul egy versengés az egyes érzékszervi területek között, amelyek idegi területeket nyernek vagy veszítenek. A helyzet egy úgynevezett “do-or-die” versengés – vagyis az inaktív érzékszervi területek idegsejthálózatokat kezdenek veszíteni a többiek javára – számol be róla a Scientific American.

Eagleman szerint mindez tényleges háborúként képzelhető el, pontosan úgy, mint a valós geopolitikai konfliktusok az egyes nemzetek közt – az érzékszervi területek ugyanis kiemelten kezelik és krónikusan megvédik a területeiket. Minderre példa az agy átszerveződése azokban az esetekben, amikor az egyének elveszítik a látást vagy a hallást, aminek hatására a megmaradt érzékszervekben növekszik az érzékenység. Ez utóbbi jelenség oka ugyanis éppen az, hogy más agyi régiók veszik át a hiányzó érzékszervek szerepét.

Eagleman érvelése szerint tehát hiába inaktív éppen egy érzékszerv – vagyis alvásközben a látószervünk – az agy vizuális kéregének meg kell védenie magát alvás közben, nehogy “ellopják” a területeit. A védekezés egyik eszköze pedig a Rapid Eye Movement (REM) fázis.

Mint ismert, ez a szakasz körülbelül 90 perccel az elalvás után kezdődik, és a fő izmok bénulásával jár, hogy megakadályozzák az álmok tényleges mozgásbeli leképezését. Ezzel egyidejűleg az agytörzsben lévő neuronok jeleznek a látókéregnek, hogy “indul az álom”. Eagleman szerint a REM-fázis épp akkor következik be, amikor a látókéregnek meg kell védenie a területét attól, hogy más szenzoros funkciók, például a hallás vagy az érintés befolyást szerezzenek felette.

A hipotézist Eagleman azon agyi tanulmányokkal próbálja alátámasztani, melyek alapján a legtöbb REM-hez kapcsolódó agyi tevékenység a látókéregben történik. Eszerint tehát amíg a látókéreg aktív marad, és az álmok során vizuális képeket generál, addig az egyéb szenzoros információk feldolgozásáért felelős közeli neuronok nem veszik át az irányítást.

Eagleman szerint a neuroplaszticitás és a REM-fázis iránti igény közötti összefüggés a fajok között állandónak tűnik. Szerinte az is látszik, hogy a jobban alkalmazkodó agyú fajok (például tehát az emberek), jelentős mennyiségű REM-fázist igényelnek a megfelelő fejlődéshez, különösen csecsemőkorban. Ennek oka, hogy hogy az életkor előrehaladtával az agy veszít a rugalmasságából, magyarán az említett “háború” is veszít az intenzitásából, ami a REM-fázis iránti igény csökkenését is maga után vonja. Mindez pedig összhangban áll az alvási minták megfigyelt változásaival a csecsemőkortól a felnőttkorig.

Az elmélet kétségtelen előnye, hogy egy elegáns, kompakt csomagot kínál magyarázatként az ősi kérdésre: miért álmodunk? Ez azonban még nem jelenti, hogy mindez igaz is. Több kutató szerint ugyanis mindez nagyon leegyszerűsíti az álmok bonyolult természetét, ráadásul kérdéses, hogy a REM-fázison túl mennyire alkalmazható egyáltalán.

Azt egyébként maga Eagleman is elismeri, hogy az elmélete együtt létezhet az álmok más magyarázataival – vagyis a REM-fázis a látókéreg védelmén túl többféle célt is szolgálhat. A kutató az álmodást a saját magyarázatának a szempontjából tehát a leginkább egy számítógépes képernyővédőhöz hasonlítja, amely megakadályozza, hogy a látókéreg éjszaka területet veszítsen.

(Kép: nmiranda)