Techno

A Facebookon, a Twitteren, de még a TikTokon is cenzúrázzák Trumpot

Még az önvezető autók is leálltak, míg nincs eredmény az USA-ban.
Techno

A TikTok azért sikeres, mert a mesterséges intelligencia dönti el helyettünk, mit láthatunk

A TikTok sikere önmagában is érdekes, ám ez a siker túlmutat egyetlen applikáción, és idővel nem csak a tartalomfogyasztást, a kultúrát, hanem mindent meg fog változtatni. Azt is, ahogy az ember döntési szabadságáról gondolkozunk.
Techno

Donald Trump vasárnaptól betiltja a TikTok letöltését az USA-ban

Az USA kereskedelmi minisztériuma által pénteken kiadott rendelet alapján vasárnaptól két népszerű kínai alkalmazás, a WeChat és a TikTok is elérhetetlenné válik az amerikai alkalmazásboltokban.
Techno

Egyre csak nő a zűrzavar a TikTok körül

Lemondott a vezérigazgató, beperelték a kormányt, de vevőjük még mindig nincs.
Techno

Trump akkora pofont adott a legnagyobb kínai tech vállalatnak, hogy majdnem a Fortnite adta a másikat

Cikkünkben összeszedtük, hogy mit lehet tudni a TikTok és a WeChat „betiltásáról” az Egyesült Államokban.
Techno

A Microsoft mentheti meg a TikTokot a betiltástól

Donald Trump szeptember 15-ig adott haladékot, hogy egy hazai vállalat felvásárolja a népszerű videómegosztó amerikai érdekeltségeit.
Techno

Az USA napokon belül betilthatja az egyik legnépszerűbb közösségi oldalt

A TikTok nevű videómegosztó elképesztően népszerű a fiatalok körében, de a kínai alkalmazással kapcsolatban számos adatvédelmi aggály merült fel korábban. Donald Trump viszont saját bevallása szerint nem emiatt akarja betiltani.
Techno

Indiában betiltották, az USÁ-ban be fogják. Töröljem le a TikTokot?

Kétmilliárdan töltötték le eddig a TikTokot, a rövid és / vagy tátogós és / vagy vicces videók alkalmazását. A tulajdonos, a kínai ByteDance mégsem örülhet a sikernek: június végén Indiában tiltották be az appot, és most elképzelhető, hogy az Egyesült Államok is így tesz. De miért félnek a nagyhatalmak attól, hogy egy kínai alkalmazást görgetnek a fiatalok?
Techno

Kémkedik a felhasználók után a kínai TikTok, és nem ők az egyetlenek (lista a cikkben)

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy gondoljuk meg kétszer mire és melyik alkalmazásnak adunk engedélyt a telefonunkon, mérlegeljünk, és tartsunk be egy szigorúbb házirendet ezzel kapcsolatban. Ja és olvassuk rendszeresen a Rakétát, mert persze ez sem elég, és időről időre kiesik egy kellemetlen csontváz a kernelből.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.