Techno

Ezért fontos az amerikai titkosszolgálat szerint, hogy legalább hetente egyszer kikapcsoljuk a telefonunkat

Az NSA, avagy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség neve hallatán a többségnek valószínűleg kapásból az Edward Snowden által leleplezett lehallgatási botrány jut az eszébe. Bár az NSA kétségkívül maga is kémkedik az emberek után, eközben arra is elég hatékony tippjeik vannak, hogy hogyan tudjuk hatékonyabban megvédeni a telefonunkat a rosszindulatú támadásokkal szemben.
Tudás

A semmi valódi közepe, ahol Cthulhu lakik és ahová az űrhajók meghalni járnak

Van egy hely a Csendes-óceánban, ami okkal érdemelte ki a világ legelhagyatottabb helye elnevezést. Az ISS is ebbe a 'temetőbe' érkezik majd néhány év múlva.
Tudás

A történelem leghosszabb éve 445 napig tartott

Bár a Föld i.e. 46-ban is pont ugyanannyi idő alatt kerülte meg a Napot, mint bármikor máskor, az év mégis három hónappal tovább tartott.
Tudás

A Húsvét-sziget felfedezésének története - vérontás egy három évszázaddal ezelőtti húsvéton

Az európai emberekhez nem szokott szigetlakók és a holland tengerészek első találkozása rögtön konfliktushoz vezetett.
Tudás

A világ legmagasabb hulláma olyan magasra csapott fel, hogy a Badacsonyt is ellepte volna

Katasztrófafilmek visszatérő motívuma a tenger felől hatalmas falként közelítő, vészjóslóan morajló hullám, ami teljes városokat képes beborítani és a Föld színével egyenlővé tenni. Noha ezek a természeti csapások kizárólag a hollywoodi forgatókönyvírók agyszüleményei, néha-néha azért a természet is tud produkálni hasonló jelenségeket.
Tudás

Lázadás egyetlen pixellel - jó okkal rejtettek programozók húsvéti tojásokat a számítógépes játékokba

Az ismeretlenség homályából próbáltak kitörni az első számítógépes húsvéti tojásokkal a programozók, akik apró meglepetést hagytak a legkitartóbb játékosoknak, és egyúttal bemutattak az akkori nagyvállalati kultúrának.
Tudás

Az ember, aki 68 éven keresztül csuklott megállás nélkül

Charles Osborne végigcsuklott egy világháborút, a Szovjetunió felemelkedését és bukását, a Holdra szállást, de a televízió, a számítógép és az internet feltalálását is.
Tudás

A világ legveszélyesebb játéka uránérceket tartalmazott és szórakoztatva tanított a láncreakció beindítására

A radioaktív játékkészletet az atomenergia iránt érdeklődő gyermekek okulására gyártották.
Tudás

Volt idő, amikor az amerikai haditengerészet betonból épített hajókkal kísérletezett

A vasbetonból készült hajókat a kényszer szülte, de van, amelyik még száz év után is úszik.
Tudás

A Merkúr öt nagy rejtélye, amire hamarosan fény derülhet

Miért sötét a Merkúr? Hol és hogyan keletkezett? Tényleg van rajta víz? A rejtélyekre hamarosan fény derülhet.
Techno

Ezzel a módszerrel pillanatok alatt gyorsabbá teheted a telefonodat

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy a böngésző gyorsítótárát időről-időre érdemes törölni a számítógép optimális működése érdekében, azonban a telefonunk esetében hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről a szabályról.
Űr

Tíz kérdés a Tejútrendszerről, amire nem biztos, hogy tudod a választ

Mennyire ismered a galaxist, ami otthont ad nekünk?
Tudás

Az ember, aki egy föld alatti várost talált a pincéjében

Piactér, iskola, istállók és fürdőszobával ellátott lakhelyek - mindez 75 méter mélyen a föld alatt. Archeológusok szerint volt időszak, amikor Derinkuyu lakosságszáma a húszezret is elérte, ennek ellenére a Kappadókiában található város létezéséről hosszú évtizedekre szinte teljesen megfeledkeztek.
Ember

Haláli kvíz - mennyit tudsz a holttestekről?

Tényleg tovább nő az ember körme halála után is? És mi okozza a halál jellegzetes szagát?
Tudás

Miért oltja el a víz a tüzet?

Az, hogy a víz eloltja a tüzet, annyira triviális, hogy nem is kell magyarázni - gondolhatnánk, pedig - noha az állítás a legtöbb esetben kétségkívül igaz - ha jobban belegondolunk, nem is annyira magától értetődő, hogy ez miért van így.
Ember

A puszta létezéssel pénzt keresni - ez az ígérete a feltétel nélküli alapjövedelemnek, de miért nem vezették még be?

A munkától vagy segélyektől független, minden felnőttnek járó havi juttatás egy ideálisabb, egyenlőbb és boldogabb társadalom megalapozását segítené elő a támogatói szerint, de sokan attól félnek, hogy a bevezetése után az emberek nem lennének hajlandóak tovább dolgozni és katasztrofális hatással lenne a világra. A Rakéta felméréséből kiderült, hogy olvasóink mit gondolnak a témáról és mit kezdenének a pénzzel.
Techno

Mit tegyünk, ha vizes lett a telefonunk?

Újra itt a nyár, ezzel együtt pedig újra jelentősen megnő az esélye annak, hogy a telefonunk valahogyan víz alá kerül. Az ember ilyen esetben rendszerint bepánikol, de ha jól a fejünkbe vésünk néhány egyszerű alapszabályt, azzal nagymértékben javíthatjuk annak az esélyét, hogy a nyaralást ne egy új telefon vásárlásával zárjuk.
Tudás

Lassabban öregszik, aki elég vizet iszik

Akár 50%-kal növelheti a biológiai és valós életkor közötti különbséget az elégtelen vízbevitel. Milyen összefüggés áll fenn a test öregedése és a vízivás között és mennyit kell inni naponta?
Tudás

Mennyivel lenne hűvösebb a Föld, ha a Hold eltűnne az égről?

A klímaváltozás folyományként a bolygónk folyamatosan melegszik, de vajon megállítható lenne-e ez a folyamat, ha nem keringene a Föld körül a Hold, ami visszaveri a napsugarakat?
Űr

Extrém rekorderek: a legelső, a legközelebbi és a leggyorsabban forgó fekete lyukak

A világegyetem legextrémebb objektumai között is vannak rekorderek.
Bolygó

Hány óceán van a Földön? A válasz nem is olyan egyértelmű

Négy! - vágná rá kapásból bárki, aki járt iskolába, azok pedig, akik figyelemmel kísérik a híreket, valószínűleg inkább ötöt modnanának, de ha például az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatalt kérdeznénk, egy egészen más számot kapnánk.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.