Tudás

Előbb lépett ki, mint hogy belépett volna – negatív idő alatt tett meg utat a fény

A negatív idő bár szembemegy az időről és térről alkotott hagyományos elképzeléseinkkel, meglepő módon mégsem sérti a fizika törvényeit. Először sikerült egyébként ilyet kísérleti úton megfigyelni, aminek a jelentősége épp ezért úttörő.
Tudás

Kvantum-időutazás: kísérletek, amivel részecskét küldenek vissza a múltba

Mindez nem az emberi időutazás előszobája, viszont elvezethet valami annál is sokkal fontosabb dologhoz.
Tudás

Különös időkristályok és Schrödinger kövér macskája egy kínai kvantumkísérletben

Megtalálhatták az első felhasználási területet az időkristályok számára.
Tudás

A legizgalmasabb kvantumfizikai kutatások hazai eredményei - az optikai szálas kvantumhálózatoktól a kvantumos szimulációkig

A második kvantumforradalom nagy változásokat hozhat a számítástechnika, az anyagkutatás, a titkosítás, a szenzorok és még számos más technológia és tudományág területén, az újításokhoz pedig magyar szakértők is hozzájárulnak.
Tudás

Nagyon bizarr mód, de elképzelhető, hogy valami gyorsabban haladhat a fénynél

A fény vákuumban tapasztalható sebességénél semmi sem lehet gyorsabb. Vagy mégis? Egy új tanulmány szerint el lehet képzelni, hogy valami gyorsabb a fénynél a relativitáselmélet alapelveinek a megsértése nélkül, csak rendkívül fura feltételekre van ehhez szükség.
Tudás

A káosz lehet a híd a kvantumfizika és a termodinamika közt

Nehéz a klasszikus termodinamika és a kvantumfizika világát összebékíteni, egy tudományos igényű számítógépes szimuláció alapján azonban a kettő közé a káoszelmélet verhet hidat.
Tudás

Miniatűr univerzumot hoztak létre a kutatók

Ennek segítségével derült ki, hogy egy táguló univerzumban, az üres térben valóban megjelenhetnek részecskepárok.
Tudás

Ebből a hasonlatból könnyen megérthetjük, mire járt az idei fizikai Nobel, és hogy az univerzum a köznapi értelemben miért nem valóságos

Idén lényegében azért járt a fizikai Nobel, hogy bebizonyították, hogy a mindenség nem valóságos a szó köznapi értelmében – de mit jelent mindez? Segítségünkre siet egy ikerpár és egy háromperces videó, amiből megérthetjük mindezt.
Tudás

A kvantumfizika úttörői kapták az idei fizikai Nobel-díjat

Alain Aspect, John F. Clauser és Anton Zeilinger a fotonösszefonódásokkal kapcsolatos kísérleteikért, a Bell-egyenlőtlenség sérülésének bizonyításáért valamint a kvantuminformatika fejlődését elősegítő úttörő munkájukért kapták meg a tudományos vilag legrangosabb díját a Svéd Királyi Tudományos Akadémiától.
Tudás

Új anyagfázist hoztak létre, ami két idődimenzióval rendelkezik

Egy kvantumprocesszor qubitjait a Fibonacci-számsorozat mintázatát követő lézerimpulzusokkal bombázták és a kísérlet egészen meglepő új anyagfázist eredményezett.
Tudás

Rekordot jelentő, 33 kilométernyi optikai kábelen keresztül sikerült létrehozni kvantum-összefonódást

A német kutatók sikeres kísérlete egy újabb lépés a kvantuminternet létrehozása felé.
Techno

Különleges kamera tárta fel a hélium-3 univerzumot

A hélium-3 a Földön az egyik legritkább anyag, de hihetetlenül értékes lehet az energiatermelés szempontjából is. Egy speciális kamera most feltárhatja a titkait.
Techno

A kvantumösszefonódás nem is olyan törékeny, mint korábban feltételezték

A kvantumösszefonódás nehezebben felbontható, mint ahogy a kutatók korábban gondolták és ez jó hír az adataink biztonsága szempontjából.
Tudás

Hamarosan kiderülhet, hogyan néz ki a hiperűrugrás

Az MIT fizikusai új kísérletet terveznek, amivel megfigyelhetővé válik a régóta kutatott, hipotetikus Unruh-hatás.
Tudás

A valóság leírásához szükség lehet képzeletbeli számokra is

Az imaginárius egységek létét még Schrödinger is vitatta, pedig ő volt az, aki belevette őket a kvantumvilág leírásához szükséges egyenletbe. A kutatások szerint azonban a képzeletbeli számok valódiak lehetnek.
Tudás

Egy friss kutatás újraírhatja a fizika eddig ismert szabályait

A illinois-i Fermilab kutatóinak minden eddiginél pontosabban sikerült megbecsülniük a gyenge kölcsönhatásban alapvető fontosságú W-bozon tömegét, amiről kiderült, hogy nehezebb, mint a korábbi kísérletek alapján gondolták. Ha a mérések pontosságát sikerül igazolni, az alapvetően írhatja újra a részecskefizikában régóta alapvetőnek tekintett standard modellt.
Tudás

Új típusú kvantumbittel kísérleteznek a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói

A magyar kutatók által vizsgált újfajta qubit lehet a jövője a kvantuminformatikai rendszereknek és kvantumos érzékelőknek.
Tudás

Több száz éves, megfejthetetlennek hitt matematikai problémára találtak kvantum megoldást

Leonhard Euler 1782-ben publikált rejtvénye így szólt: lehetséges-e elrendezni egy 6*6-os négyzetben 6 különböző ezredben szolgáló, 6-6 különféle rendfokozatú tisztet úgy, hogy minden sor és minden oszlop csak egyet tartalmazzon egy-egy ezredhez tartozó, egy-egy rendfokozttal rendelkező tisztből?
Tudás

A kvantumvilág legkülönlegesebb jelenségét már három szilíciumqubitos rendszerben is sikerült megfigyelni

A kvantumösszefonódás olyan egyedülálló jelenség, amelynek valószínűségét még Einstein is kétségbe vonta, de a részecskék alapvető és messzi távolságokon átívelő kapcsolatát egyre több alkalommal sikerül bizonyítani.
Tudás

Széthasadó elektron kvázirészecskéi mutatják az utat a kvantumvilág titkai felé

Az elektron egy stabil elemi részecske, de ötven éve mégis megjósolták, másfél évtizeddel ezelőtt pedig kimutatták, hogy tud további részekre válni. Most először készítettek felvételt a folyamatról.
Tudás

Talán mégis elkerülhetjük a vákuumkatasztrófát

A kvantumtér elméletnek köszönhetünk néhány igen figyelemreméltó előrejelzést a világegyetemről, és néhány sötétebb, happy end nélküli forgatókönyvet is. Terítéken a vákuumkatasztrófa.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.