Űr

AZ USA-ban egy új, komolyabb hivatalt szerveznének az azonosítatlan repülőtárgyak vizsgálatára

A most felállítandó hivatal letisztultabb formában, jóval kiterjedtebb hatáskörrel váltaná a jelenleg az UAP-ok után kutató UAPTF-t.
Tudás

Ezen elvek szerint nyilatkoznak a Pentagonnál az UAP-okkal kapcsolatban

A dokumentumot az információs szabadságról szóló törvény alapján kérték ki, és azt tartalmazza, hogy mik azok a Pentagon által jóváhagyott pontok, melyekről az azonosítatlan repülő tárgyak kapcsán hivatalosan nyilatkozni lehet.
Tudás

„Egy sereg opció jön szóba azon kívül, hogy az UAP-ok Földről vagy a Földön kívülről származnak”

A fenti idézetet Luis Elizondo, az azonosítatlan repülő jelenségeket vizsgáló, a Pentagon által korábban működtetett program egykori vezetője mondta. Az interjúban azonban több döbbenetes állítás is elhangzik, és talán körvonalazódni kezd az is, hogy mi lehet az UAP-okkal kapcsolatos jelenlegi, nem hivatalos munkateória.
Űr

Ha szeretnék, hogy tudományosan kutassák az UAP-okat, adjanak át minden adatot – mondja az asztrobiológus

Egy elismert asztrobiológus beszélt arról, hogy a tudósoknak is meg kellene vizsgálnia az azonosítatlan repülő tárgyakat: elvi kifogások nem feltétlen akadnak, hiányzó adatok a védelmi minisztériumtól annál inkább.
Tudás

A CIA, a médium és az egymillió éves marsi civilizáció utáni nyomozás

A hidegháborús CIA egy egymillió évvel ezelőtti marsi civilizáció után indított nyomozást, egy médium bevonásával.
Űr

„Sokkal több azonosítatlan repülő tárgyat láttunk, mint amennyiről a nyilvánosság tud” – nyilatkozta az USA volt hírszerzési igazgatója

Donald Trump korábbi hírszerzési igazgatója szerint az USA hadserege és műholdjai sokkal több különösen viselkedő tárggyal találkoztak, mint amennyi ezekből az észlelésekből a nyilvánosságra került.
Techno

A hatóságok elismerték, hogy tényleg egy azonosítatlan repülő tárgy húzott el egy kereskedelmi járat felett

Talán az lenne a legszerencsésebb eset, ha idegenek repülője lett volna – akadnak ugyanis nyugatlanítóbb lehetőségek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.