Szimulált Holdon tesztelték a leendő holdjárót, aminek karjai is vannak 2022 / 02 / 13 / Bobák Zsófia

A GITAI cég holdjáró prototípusát a japán űrügynökség (JAXA) holdi körülményeket utánzó, sagamiharai létesítményében tesztelték decemberben, ahol olyan feladatokat kellett megoldania, amelyeket egy későbbi misszió során rábízhatnak majd az űrprogramok vezetői. A gép napelemekből álló struktúrát szerelt össze, mintát vett a talajból, köveken hajtott végig és egy emelkedőn is feljutott, mindezt hiba és közvetlen emberi segítség nélkül. Az R1 holdjáró külalakja eltér a legtöbb űrjármű kialakításától, mivel helyet kaptak rajta a rakodást végző karok is, amelyekkel hatékonyan tudja mozgatni a tárgyakat és szükség esetén eltávolítani az akadályokat. A robot első prototípusát tavaly júliusban tesztelték a szabadban, a G1 felsőtestet pedig már korábban megépítették és a H1 távoli irányítású rendszerrel próbálták ki a GITAI laboratóriumában. A robottorzó egyedi mozgékonyságot és sokoldalúan felhasználható képességeket ad a holdjárónak, amely később űrállomásokon vagy a Hold felszínén léphet szolgálatba. (Fotó: GITAI)
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.