Techno

A Facebook az új Nagy Testvér, de túljárhatunk az eszén

A közösségi óriás kétmilliárd felhasználó megosztását, lájkját és kattintását követi, most pedig kiderült, hogy titokban használja az iPhone kameráját, miközben a felhasználó görgetjük hírfolyamot. A cég szerint aggodalomra semmi ok, de láttunk mi már karón varjút...
Űr

47 évet várt a NASA a holdkőzet felnyitásával, de megérte

Az űrügynökség szakemberei az 1972-es Apollo-17 küldetés során tettek szert különféle holdkőzet- és talajmintákra, felnyitásukkal azonban negyvenhét évet vártak.
Bolygó

Lassan elnyel minket az e-hulladék, kivéve ha követjük a japánokat

A japánok általában rövid úton megszabadulnak használt műszaki cikkeiktől, ennek viszont a környezet látja kárát. Egy helyi startup egyszerű, mégis nagyszerű módszere mindannyiunk számára példaértékű.
Tudás

Áttörés jöhet a génszerkesztésben

2015-öt írtunk, amikor a Science az év tudományos áttörésének választotta a DNS szerkesztésére alkalmas molekuláris ollót, ismertebb nevén a CRISPR/Cas9 genomszerkesztési technológiát, ami sokkal hatékonyabbnak bizonyult a korábbi eljárásokhoz képest. Most pedig úgy tűnik, a kutatók hatásos módszert találtak a genomszerkesztési módszer biztonságosabbá tételére.
Techno

Hála a CGI-nak, James Dean jövőre visszatér a mozikba

James Dean több mint hatvan éve nincs köztünk, CGI segítségével azonban jövőre mégis viszontláthatjuk a filmvásznon. A színészlegenda a Finding Jack, vietnami háborús drámában kapott szerepet.
Tudás

A világ első fogyasztói panasza 4 ezer év távlatából is kiakasztó

Mit csinál a huszonegyedik század embere, ha bármi kivetnivalója van egy újonnan vásárolt termékkel? Fogja magát, és felháborodott e-mailt ír a szolgáltatónak. Ha pedig ezzel nem ér célt, akkor szépen panaszt tesz a fogyasztóvédelemnél. Bárcsak az ókori mezopotámiaiak is ilyen nemes egyszerűséggel intézhették volna dolgaikat. Merthogy ekkor buktatták le az első kóklert, ám tettét nem követte megtorlás.
Bolygó

11 ezer tudós kéri, hogy vegyük komolyan a klímaváltozást

A katasztrófa küszöbén állunk, és ez nem csupán üres fecsegés, hanem negyven év tudományos adataira épülő elemzés következtetése.
Tudás

Volt élet a toalettpapír előtt, de milyen?

Manapság ritkán kell a személyes higiéniánk miatt aggodalmaskodnunk, hiszen a vécépapír kéznél van, ha a szükség úgy hozza. Igen ám, de az élet korántsem volt mindig ilyen egyszerű, így elődeinknek mással kellett pótolniuk a tisztasági eszközt.  
Tudás

Így ismeri fel az agy az ismerős hangokat a tömegben

Elképesztő zaj van, mégis kihallod azt az egyet, amit ezer közül is felismernél? Ez nem a véletlen műve.
Bolygó

Zöld nagyvárosok, ahol valósággá válnak a jövőről szőtt álmok

Amíg Budapesten szmogban fuldoklunk az utcán, a világ 30 fővárosa mára a klímavédelem élharcosa lett.
Tudás

Mit tehetünk, ha elkapott minket egy zsarolóvírus?

A zsarolóvírusok ma már közel sem csak a cégekre és intézményekre jelentenek veszélyt, így szakértőkkel jártunk utána, hogy mit tehetünk ilyen helyzetben.
Tudás

Tíz bizarr tudományos kutatás, aminek látszólag semmi értelme nem volt

Például két évig elemeztek kakáláshoz készülő kutyákat, hogy megtudják, miért lejtenek előtte körtáncot.
Tudás

Tudtad, hogy az USA-ban egyszer három hónapra betiltották a szeletelt kenyeret?

Pont mire felkapott lett és vitték, mint a cukrot, valaki egy szempillantás alatt eltüntette az összes kenyeret a boltok polcairól.
Bolygó

Génszerkesztéssel készítenének "környezetkímélő" szarvasmarhákat

Mindeközben arra is rájöttek, hogy lehet úgy enni a vörös húst, hogy senkinek se ártson.
Tudás

Óriási fordulat jön a Wikipédiás szócikkeresőnél

A Wikipédia és az Internet Archive közösen szeretnék elérni, hogy az online enciklopédia szócikkeiből eltűnjenek a nem létező hivatkozások.
Ember

A virtuális valóság gyökeresen megváltoztathatja a táplálkozászavarral küzdők életét

Gyakran hallani, hogy a videojátékok ártalmasak, mert észrevétlenül beszippantanak fantáziavilágukba, agresszívvá és türelmetlenné tesznek, ráadásul felesleges időrablók. Vajon tényleg ördögtől valók a virtuális játékok vagy a jövőben fontos eszközei lehetnek a gyógyászatnak?
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.