Techno

Az Észak-Korea által fejlesztett robotrepülőgép akár Japánig is elérhet

A robotrepülőgép ráadásul a ballisztikus rakétánál hatékonyabban kerüli meg a védelmi rendszereket is.
Űr

Hamarosan útjára indulhat az Inspiration4, amely alapjaiban különbözik az eddigi kereskedelmi űrkiruccanásoktól

Bezos és Branson nyári útjai után a SpaceX rakétája is civileket visz az űrbe, azonban a mostani radikálisan más vállalkozás, mint az előző kettő.
Techno

Project December: a veszélyes mesterséges intelligencia, amellyel lehet „kommunikálni” a holtakkal is

A Project December Elon Musk és Sam Altman cégének, az OpenAI által fejlesztett szoftvernek egy továbbfejlesztett változata, amit korábban maga a vállalat tartott túl veszélyesnek ahhoz, hogy megjelentesse.
Techno

A 3D-nyomtatott katalizátor, ami lehetővé teheti a hiperszonikus repülést széles körben

A hiperszonikus repülés legalább a hangsebesség ötszörösével történő utazást jelent, és jelenleg az egyik legfőbb technológiai akadály ezzel kapcsolatban a túlmelegedés – ezen segítene egy új katalizátor.
Űr

DSN – a hálózat, mellyel a NASA a mélyűrbe küldött eszközeivel kommunikál

Számtalan szondát és egyéb eszközt küldtünk már a mélyűrbe, de miként kommunikál a NASA ezekkel az eszközökkel?
Techno

Így módosulna az e-rollerek KRESZ-szabályozása

Végre szabályoznák ezeket az egyre gyakrabban használt járműveket is.
Techno

Az Epic nem győzött, az Apple milliárdokat fog veszteni – döntés született a „Fortnite-perben”

Egyik vállalat mosolya sem lehet őszinte az ítéletet követően.
Garázs

Sebességi világrekord és lézeres ablaktörlőrendszer a Tesla háza táján

Brutális teljesítmény a jelenben, őrült ötletek a jövőben.
Űr

Az amerikai Űrhaderő feje szerint Kína rendelkezik műhold-megsemmisítő technológiával

Ráadásul bármilyen potenciális konfliktus során be is vetnék ezeket – egyre inkább kirajzolódik, hogy ami tegnap még a légtér kontrollja volt, az új konfliktusok során az már a világűr dominálása.
Techno

Münchenben már jövőre indulhat egy teljesen autonóm robotaxi szolgáltatás

Az Intel alá tartozó Mobileye 50 autonóm taxit állítana szolgálatba már jövőre. A vállalat vezérigazgatója a Tesla vezetősegítő rendszereréről is megmondta a véleményét.
Űr

Füst és égő anyag miatt szólalt meg a riadó a Nemzetközi Űrállomáson

Riadó verte fel az idősödő űrállomást, miután a legénység tagjai füst- és égett műanyag szagot éreztek.
Techno

A TIER bevenné Budapestet – új elektromos roller-szolgáltató érkezett a fővárosba

A TIER Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója első lépésként az e-roller-programot indítja be a Budapesten, kifejezetten az európai városokra tervezett járművekkel.
Techno

Bezos beszállhat az örök fiatalság bizniszbe, Musk viccesen beszólt neki

A milliárdosok között nagy a torzsalkodás, és a dolog apropóját ezúttal egy friss vállalat adja, amely nagyon komolyan veszi, hogy visszafiatalítja az embert.
Űr

Az ISAAC-projekt – A jövőt jelentő asztrobotok már a Nemzetközi Űrállomáson szolgálnak

A három robotból álló Astrobee rendszer már végrehajtotta első sikeres tesztjét – ám ez csak az első lépés volt azon az úton, amely mélyűrbe tervezett missziók kulcstechnológiájáig, az önműködő űreszközökig vezetnek.
Techno

A VW vezérigazgatója szerint az autóipar forradalmát nem az elektromos autók jelentik

Herbert Diess szerint az elektromos autókra történő átállás relatíve könnyű lesz, de a forradalmat nem ez hozza el, hanem az önvezető technológia.
Techno

A tömeg épp oly bölcs lehet, mint a szakember az álhírek kapcsán

Egy kísérlet szerint a laikusok csoportja is épp olyan biztosan szűrheti ki az álhíreket, mint a hivatásos tényellenőrök, ami segíthet az álhírek elleni küzdelemben. Na de milyen legyen a csoport tagjainak a politikai hovatartozása?
Techno

Ideje felkészülni a kvantum alapú kibertámadásokra

Legkésőbb egy évtizeden belül elkészülhetnek azok a kvantumszámítógépek, melyekkel a manapság legszélesebb körben használt titkosítási eljárásokat pillanatok alatt fel lehet törni.
Tudás

A nagy szűrő – avagy miért jelezné az emberiség nagyon közeli végzetét, ha letűnt élet nyomára akadnánk a Marson

Ha holnap, a jövő hónapban, vagy akár pár év múlva a NASA bejelentené, hogy bármiféle idegen élet nyomára bukkant a vörös bolygón, az a Nagy Szűrű teória alapján fajunk számára a közelgő véget jelezné.
Űr

Ehhez képest a Tejútrendszer is eltörpül

Megszokhattuk már, hogy oktatóvideókban egymás mellé állítják a Naprendszer bolygóit, most viszont kozmikus skálán történik mindez – akadnak dolgok odakint, melyekhez képest még a Tejútrendszer is jelentéktelen törpe.
Techno

Batman köpenyéhez hasonló anyagot fejlesztettek

Az anyag mintegy „gombnyomásra” válik rugalmasból merevvé – a felhasználási lehetőségek pedig elképesztőek: leválthatja az orvosi gipszkötést, jól jöhet az exoszkeletonoknál, de akár a gyorsan telepíthető hidaknál is.
Űr

Ezúttal sikeres lehetett a Perseverance mintagyűjtése

A feltételes mód annak szól, hogy a fényviszonyok miatt nem egyértelmű az utolsó felvételeken, hogy a minta valóban benne van-e a tartályban.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.