Bolygó

Ilyen lesz a Földön élni negyedmilliárd év múlva

Lényegében egyetlen szuperkontinens alakul majd ki, ahol nem lesz túl jó móka emlősnek lenni.
Ember

Amikor Nobel-díjat ért, hogy maláriával gyógyították a szifiliszt

Az antibiotikum megjelenése előtt a szifilisz kezelése nem volt egyszerű – jött tehát az ötlet, hogy a malária által kiváltott láz segíthet a betegeknek. Mivel a dolog az esetek egy részében bevált, az eljárás kifejlesztése 1927-ben ért egy Nobelt.
Tudás

Kiderült: ezért változik a római üveg idővel fotonikus kristállyá

A 2000 évig a föld alá temetett római üveg lassanként egy különös kristállyá alakul át, amiben rendkívül furán törik meg a fény – ez a fotonikus kristály, és a kutatók végre rájöttek, hogy miért történik ez a meglepő jelenség.
Techno

New York valódi robotzsarut vet be

A Knightscope K5 biztonsági robot a bevezetési időben Manhattan metró megállóiban járőröz majd.
Űr

A Kerr osztályú fekete lyuk felgyorsíthatja egy új fizika bevezetését

A kutatók rájöttek, hogy az extrém Kerr-fekete lyukak, a fekete lyukak egy egyedülálló osztálya, váratlan jellegzetességeket produkál az eseményhorizont közelében, ami akár egy új fizika bevezetésével is járhat.
Techno

Ez a génmódosított pókselyem hatszor olyan erős, mint a golyóálló kevlár

A pókfonalakat nehéz “termeszteni” szemben mondjuk a selyemhernyók által előállított selyemmel. Génmódosítás után azonban a hernyók nem selymet, hanem “pókselymet” termeltek – ez az anyag pedig hihetetlen mechanikai tulajdonságokkal bír.
Ember

Az eltűnését követően 16 nappal teljesen mumifikáltan találtak rá a bolgár férfira

Egy bulgáriai férfi rejtélyes módon mumifikálódott mindössze 16 nap alatt, ami teljesen ellentétben áll a természetes mumifikációhoz szükséges szokásos feltételekkel. A szakértők sem értik, mi történhetett.
Garázs

Merkava: Izrael legújabb, mesterséges intelligenciával is felvértezett tankja

Az izraeli védelmi erők bemutatták a Merkava alapharckocsi legújabb generációját, amelyben már mesterséges intelligencia is asszisztál. Az első ötödik generációs tankokat már le is szállították.
Ember

Különös matematikai mintázatok ismétlődnek az emberi sejtek eloszlásában

Úgy tűnik, hogy testünk valahogy egyensúlyban tartja a sejtméretet és a sejtek számát, hogy egészségesek maradjunk, a különböző sejttípusok pedig tökéletesen “méretezettek” a funkcióikhoz.
Űr

Működött egy "gyógyszergyár" az űrben – az USA most nem engedi visszatérni a Földre

A történelem első űrgyárában a HIV kezelésére szolgáló gyógyszert hoztak létre – az amerikai hatóságok azonban nem engedélyezik a landolást.
Űr

Ha letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát, ez lesz hozzá az első lépés

A Bennu aszteroida relatíve esélyesen becsapódhat a Földbe – ha ez megtörténne, az 22 atombomba robbanásával érne fel. A NASA nem kockáztat, így az is felmerült, hogy letérítik az égitestet a jelenlegi, ütközésveszélyes pályáról.
Techno

Tudományos forradalom? – Először sütötték el a világ legerősebb röntgen-lézerét

Az LCLS-II nyolcezeszer gyorsabb az elődjénél, és több mint 1 milliárd dollárba került – az értéke a tudományos kutatások szempontjából azonban valószínűleg felbecsülhetetlen, és egyesek tudományos forradalomról beszélnek.
Űr

Röntgen és CT-vizsgálatok alapján mégsem manipulálták a mexikói "idegen múmiák" testeit

Meglepő fordulat a mexikói idegen fosszíliák kapcsán a testek röntgen- és CT-vizsgálatait követően. Azért még mindig marad tér a kételkedésre.
Űr

Tesla-tekercs és bolygó szagolgató – a Svábhegyi Csillagvizsgáló “Csillagkapu” programján jártunk

A Csillagkapu egy idén áprilistól indult programsorozat, amely különlegessége, hogy a Csillagvizsgáló összes létesítménye bejárható a saját kényelmes tempónkban.
Űr

A Solar Orbiter űrhajó precíz tánca fedi fel a Nap hatvanöt éves titkát

Miért 150-szer forróbb a Nap külső atmoszférája, a korona, mint az égitest felszíne? – Erre a kérdésre 65 éve nem létezik megnyugtató válasz, de most két űreszköz: az ESA Solar Orbiterje és a NASA Parker Solar Probe szondája a rejtély végére járhat.
Űr

A tudomány véleménye a mexikói kongresszusban bemutatott “idegen múmiákról”

Teljes nonszensz – foglalható össze röviden a tudósok véleménye, elmondjuk, hogy mik a fejlemények a múlt héten az internet első számú szenzációjává ért fosszíliákról.
Űr

Ma délután bejelent valamit a NASA az azonosítatlan repülő tárgyakról

A NASA a saját, UAP-okról, tehát azonosítatlan repülő tárgyakról végzett vizsgálatának eredményéről fog a délután folyamán beszámolni.
Űr

Földönkívüli múmiákat mutattak be a mexikói kongresszusban

Állítólag a maradványok nem részei a földi evolúciónak, és a DNS-ük közel harmada ismeretlen a számunkra.
Garázs

Elkészült a “tökéletes” motor

A Mahle elkészítette állítása szerint a tökéletes, elektromos gépjárművekbe szánt villanymotort. És hogy mitől tökéletes? A Mahle motorja nem használ ritkaföldfémeket igénylő mágneseket, de érintkezés nélkül továbbítja az erőt, és jelentős terhelés mellett képes futni anélkül, hogy túlmelegedne.
Tudás

Így festett egy 17. századi tengeralattjáró, amivel elsüllyedt kincsekre vadásztak

Az 1980-ban talált rézből készült tárgyat kedzetben fözőüstnek nézték, de új vizsgálatok alapján valójában a világ egyik első tengeralattjárójának a darabja lehet.
Űr

Nagyon furán kezdett viselkedni az aszteroida, amit eltalált a NASA korábban

A NASA tavaly szeptemberben a DART küldetés keretében tesztelte, hogy le tudnának-e téríteni egy Földet fenyegető aszteroidát a pályájáról. A szóban forgó égitest azonban váratlanul kezdett viselkedni, és minderre ráadásul egy egyetemi tanár jött rá a hallgatóival.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.