Űr

Az ISS asztronautái kihívták egy karácsonyi díszítős versenyre a földi irányítást, de ezt a versenyt csúnyán elbukták

A repülésirányító zakójára nem volt válasza a Nemzetközi Űrállomás legénységének.
Techno

A világ legnagyobb szélturbinája egy fordulatból kitermeli egy családi ház kétnapnyi energiaszükségletét

A világ legnagyobb szélenergia farmján 190 darab fog üzemelni a Haliade-X-ből, ami a teljes Egyesült Királyság energiaigényének 5%-át fogja fedezni.
Tudás

Így lett a KFC-s csirke a tradicionális karácsonyi menü Japánban

Ami nekünk a halászlé, az amerikaiaknak pedig a pulyka, az a japánoknak a Kentucky Fried Chicken gyorsétteremlánc rántott csirkéje.
Űr

Az első koncert, amit egyenesen az űrből adtak

A Gemini-6 két asztronautája néhány hangszert is felcsempészett a fedélzetre az 1965-ös misszió indulása előtt, a Föld körül keringve pedig előadták minden idők legismertebb karácsonyi dalát, amiről egy felvétel is fennmaradt.
Garázs

2024-ben érkezhet az Apple önvezető autója

A Reuters információi szerint gőzerővel folyik az Apple Car fejlesztése, ami teljesen önvezető lesz, az újfajta akkumulátortechnológiának köszönhetően pedig sokkal hosszabb távokat tud majd megtenni egy feltöltéssel, mint a mai elektromos autók.
Űr

Szokatlanul látványos beharangozót készített a NASA a legújabb marsjárójuk érkezéséhez

A Perseverance váratóan február 18-án érkezik meg a Marsra, amihez az amerikai űrügynökség egy trailert is készített.
Garázs

A Tesla önvezető autója megmérkőzött a világ egyik legnehezebb utcájával

A jellegzetesen kacskaringós Lombard Street még a képzett sofőröket is próbára teszi, így egy youtube-ernek az az ötlete támadt, hogy kipróbálja, mit kezd az utcával a Tesla “teljes önvezetés” funkcióval ellátott autója.
Techno

Közel fél évszázad után új vállalkozásba kezdett az Apple alapítója

Steve Wozniak reményei szerint az Efforce segíteni fog a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Ember

Egyre több helyen tűnik fel az agyevő amőba a klímaváltozás miatt

Az amerikai járványügyi központ (CDC) egy negyven évet átfogó kutatásban vizsgálta a Naegleria Fowleri, avagy közkeletű nevén az "agyevő amőba" előfordulását az Egyesült Államokban, és érdekes megállapításokra jutottak.
Űr

Még az épületeken is átlát egy nemrég pályára állított, új műhold

A Capella Space nevű vállalat néhány hónapja állított pályára egy új műholdat, ami 50x50 centiméteres pontossággal képes képet készíteni bármiről, és nem állják útját sem a felhők, sem az éjszaka - bizonyos esetekben pedig a házfalak sem.
Űr

Valóságos népvándorlás lesz a Tejútrendszerben a következő másfélmillió évben

Az Európai Űrügynökség a Naphoz legközelebbi negyvenezer csillag jövőbeli mozgását gyúrta össze egy time-lapse videóban, az eredmény pedig lenyűgöző lett.
Techno

Háromdimenzióssá varázsolja a fotóinkat a Google Fotók új funkciója

A Google fotós appja hamarosan képes lesz rá, hogy automatikusan három dimenzióssá alakítsa a fotóinkat.
Techno

Bemutatták a törvényjavaslatot, ami jelentősen megtépázhatja a nagy technológiai cégek hatalmát Európában

Az Európai Bizottság által bemutatott két törvényjavaslat alapjaiban határozhatja meg a következő évtizedek digitális viszonyait az Unióban.
Techno

Megszületett a megállapodás, 2,6 billió forintot fordít az EU a digitális átalakulásra a következő hat évben

Az Európai Parlament és az Unió tagországai megegyeztek a Digitális Európa Program költségvetésének részleteiről, ami példátlanul nagy összeget szán a digitalizáció felgyorsítására a következő költségvetési ciklusban.
Techno

Egy kisgyerek az anyukája iPadjén játszott, aztán kaptak egy ötmillió forintos számlát

A pórult járt édesanya szerint az esete tökéletes példája annak, hogyan használják ki a játékfejlesztők a fiatal gyerekeket.
Űr

A Virgin Galactic űrrepülőjének sikertelen tesztje jó hír az űrturizmusnak

Az űrturizmussal kapcsolatban rendszerint két kérdés szokott hangsúlyosan előkerülni: az egyik, hogy mennyire lesz megfizethető, a másik pedig, hogy mennyire lesz biztonságos. Utóbbi kérdésre az elmúlt héten elég megnyugtató válaszokat kaptunk.
Techno

Az iPhone főtervezője lehet a Ferrari következő főnöke

Jony Ive tavaly hagyta ott az Apple-t, hogy saját céget alapítson, a neve most egy meglepő helyen került elő.
Techno

Vért és kávét is rendelhetünk már drónos szállítással, ha a megfelelő helyen lakunk

Ausztráliában és Finnországban viszont a drónos szállítás már ma is a hétköznapok része, Afrikában pedig az egészségügyet sikerült megreformálni a drónoknak köszönhetően.
Garázs

A Toyota már jövőre bemutathatja a világ első szilárdtest-akkumulátoros autóját, amit mindössze tíz perc lesz újratölteni

A Nikkei Asia szerint a szilárdtest-akkumulátorral felszerelt autó hatótávja 500 kilométer lehet, a feltöltéséhez pedig mindössze tíz percre lesz szükség.
Techno

Hova forduljunk, ha átvert minket a külföldi webáruház?

Internetről rendelni ma már majdnem ugyanolyan egyszerű és biztonságos, mintha besétálnánk egy boltba, és a kasszánál kifizetnénk az árut, de néha mégis előfordul, hogy a csomagunk nem érkezik meg, esetleg hibás árut kapunk, vagy nem azt kapjuk, amit eredetileg rendeltünk.
Techno

A Huawei is segített egy olyan technológia fejlesztésében, ami alkalmas a kínai ujgur kisebbség megfigyelésére

A Washington Post az IPVM nevű biztonságtechnikai szervezet által átadott dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy a Huawei segített egy olyan arcfelismerő technológia kifejlesztésében, ami automatikusan felismeri az ujgur kisebbség tagjait, és riasztást küld a hatóságoknak. A cég szerint a rendszert soha nem alkalmazták élesben.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.