Százezer előrendelés a még nem is létező elektromos pickupra

2021 / 01 / 12 / Rácz Tamás
Százezer előrendelés a még nem is létező elektromos pickupra
A Lordstown Motorsnak nagyon sok cég elhitte, hogy jól jár majd olcsón üzemeltethető elektromos kisteherautójával.

Az amerikai elektromos pickup-fejlesztés öldöklő, de egyelőre csak ígéretekből álló versenyében egyelőre nincsenek vesztesek. A piac boldogan elhiszi minden tradicionális gyártó vagy semmiből jött startup összes ígéretét és sorra kötik le a majd valamikor (valószínűleg idén ősszel talán tényleg) meginduló gyártások első százezer példányait.

Nemrég a Lordstown is büszkén jelentette, hogy megvan az első százezer megrendelés. A mindössze két éve alapított cég egy megüresedett korábbi GM-szerelőcsarnokban készíti majd az Endurance-okat. A kocsi legfőbb vonzereje az ára: 52500 dollárért (kb. 15,6 millió forint) máshol még ígéret szintjén se nagyon kapni 600 lóerős, 3,5 tonnás vontatási képességű elektromos pickupot.

Az Endurance konstrukciója is rendhagyó. Négy agymotor hajtja a négy kerekeket, ami az alapító-vezérigazgató, Steve Burns szerint radikálisan lecsökkenti a hajtáslánc mozgó alkatrészerinek számát, ezáltal a gyártási költségeket. A Lordstown kalkulációja szerint az olcsón gyártható, alacsony fenntartási költségekkel működtethető kocsi öt év alatt jelentős megtakarítást jelent a felhasználóknak egy klasszikus, benzines pickuppal szemben:

Az öt év alatt realizálható mintegy 30%-os költségmegtakarítás lehetősége igen sok flottavásárlót meggyőzött. A gyártó azt állítja, az előrendelések nagy része nem privát vásárlóktól, hanem flottaüzemeltetőktől származik. Az átlagos flottaméret, amelyben az Endurance-ok majd szolgálnak, 600 darabos!

A Lordstown ígérete szerint a gyártás felfutásával egy szerényebben felszerelt modellváltozat is érkezik majd a kínálatban, amely még olcsóbban, 45 ezer dollárért lesz kapható.

Ez is érdekelhet:

Amerikát elárasztják az elektromos pickupok Az amerikai autópiac három vezető modellje három pickup. Nem csoda, hogy ott mindenki ebből a tortából akar kiharapni egy darabot az elektromos átmenet zűrzavarában.

2020: az év, amikor elkezdtük múzeumba küldeni a hagyományos benzines és dízel autókat Ez az év az autóiparban az elektromos mobilitásra való átállás meghirdetéséről szólt.

Az elektromos mobilitás vethet véget a SUV-mániának Amikor a hatótávolság és az energiahatékonyság kerül előtérbe, a divatot könnyen legyőzheti az észszerűség.

 


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.