Szakít a hagyományos kialakítással a kétrészes bicikliülés, hogy megoldjon egy régi problémát 2024 / 06 / 18 / Bobák Zsófia

Az ausztrál ataraxyBSC céget egy céllal alapította Robin Macan, azzal, hogy véget vessen a biciklizés kényelmetlenségének, ami a legelhivatottabb kerékpáros számára is fájdalmassá változtathatja az élményt egy idő után. Macan a legnagyobb problémát a bicikliülésben látta, amiből léteznek már ugyan kifejezetten ergonomikus, futurisztikus és 3D-nyomtatással készült verziók is, de közös jellemzőjük, hogy fix struktúrájuk miatt előbb vagy utóbb elkezdhetik nyomni az ember hátsó felét. A megoldás: a flexibilis, mozgatható, kétrészes ülés. A vabsRider hasonló egy hagyományos üléshez, de elkülönülő jobb és bal oldali egységei révén, amelyek követik a csípő és lábak mozgását, máshogy közvetíti a nyomást és segít abban, hogy az ülőcsontok helyett inkább a combcsont kapja a terhelést. A speciális berendezést júniusban mutatták be és egyelőre csak azok próbálhatták ki, akik részt vettek a cég által tartott három nyílt nap valamelyikén, de a tervek szerint októberben elkezdődik az első példányok kiszállítása a vásárlókhoz. A vabsRider radikális megoldásnak tűnhet, de valójában ennél extrémebb ötletetek is láttak már napvilágot, például a mesterséges intelligencia által tervezett DAIMON "biciklideszka", ami tényleg messzire visz a szokásos kerékpárkiegészítők világától. (Fotó: ataraxyBSC)
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.