Sikeresen visszatértek a Földre az Axiom 2 űrhajósai

2023 / 05 / 31 / Bodnár Barna
Sikeresen visszatértek a Földre az Axiom 2 űrhajósai
Az Ax-2 küldetés SpaceX Dragon űrkapszulája magyar idő szerint hajnali 5 órakor csobbant az óceánba a Mexikói-öbölben, a floridai Panama City partjainál.

Mind a négy Ax-2 űrhajós, valamint az űrállomáson tartózkodó 69-es expedíció legénysége több mint 20 tudományos kísérletet végzett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringő laboratóriumjának fedélzetén töltött nyolc nap alatt, beleértve a mikrogravitációs kutatást, az orvosbiológiai mintagyűjtést és a technológiai bemutatókat.

A Freedom (Szabadság) nevű űrhajó magyar idő szerint tegnap délután 5 órakor csatlakozott le az ISS Harmony moduljának űrre néző, másnéven Zenith dokkjából, és majdnem pontosan 12 óra múlva, hajnal 5 óra 4 perckor ért Földet. A NASA élőben közvetítette az eseményt:

"SpaceX, ez egy fenomenális utazás volt, nagyon élveztük az egészet" - mondta a küldetés parancsnoka közvetlenül az óceánba érkezés után. Dr. Peggy Whitson, az Ax-2 misszió vezetője, a NASA egykori űrhajósa, aki a mostanival együtt már négyszer járt az űrben, így gyakorlatilag veterán űrhajósnak számít. A legénység többi tagjáról, illetve a misszió előzményeiről itt írtunk bővebben:

Egy év után újabb privát misszió indul a Nemzetközi Űrállomásra Az Axiom Space tavaly áprilisban kisebbfajta történelmet írt, amikor eljuttatta az ISS-re az első olyan missziót, amelyet egy magáncég szervezett, egy magáncég biztosította hozzá a rakétát és az űrkapszulát, az utasok pedig egytől-egyig civilek voltak. A mindössze hét éve létező vállalat vasárnap már a második sikeres küldetését teljesítheti az ISS-re, amely magyar idő szerint éjfél körül fogja kezdetét venni.

Mivel az Ax-2 űrhajósai csak rövid ideig voltak az ISS-en, az ott töltött nyolc nap akciódús volt számukra. A legénység egyik elsődleges célja az volt, hogy folytassák az űr emberi testre gyakorolt hatásainak tanulmányozását. Ennek keretén belül kísérleteztek például az úgynevezett Skinsuittal, ami egy olyan ruházat, amely képes a Föld bizonyos gravitációs hatásait szimulálni, egy napig képes a mikrogravitáció élettani hatásait, például a gerinc megnyúlását, az izomsorvadást és a szenzomotoros változásokat „ellentételezni”. Az asztronauták több gyakorlatot is végrehajtottak a „bőröltönyben”, hogy bemutassák annak lehetséges előnyeit.

Ezen kívül vizsgálták a mell- és vérrák olyan lehetséges gyógykezeléseit, amelyek hatékonyan alkalmazhatóak mikrogravitációs környezetben. A küldetést kezdeményező Axiom vállalat célja ezzel a kísérlettel, hogy a rákot már kialakulása előtt előrejelezhessék, illetve a betegséget még annak korai szakaszában észlelhessék.

Az űrhajósok folyamatos vérnyomás-, véroxigén- és pulzusszintmérések segítségével vizsgálták magukon azt, hogyan alkalmazkodnak az emberek az űrkörnyezethez, emellett az őssejtek növekedésével és a mikrogravitáció rájuk gyakorolt hatásával kapcsolatban is végeztek kísérleteket.

A legénység a tudományos munka mellett számos technológiai, mérnöki, művészeti és matematikai ismeretterjesztő bemutatót tartott, hogy ezzel inspirálja a tudósok és mérnökök következő generációját.

(Borítókép: SpaceX)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.