Sikeres teszten van túl a SpaceX űrsétákhoz kifejlesztett szkafandere

2024 / 07 / 24 / Bobák Áron
Sikeres teszten van túl a SpaceX űrsétákhoz kifejlesztett szkafandere
A várhatóan július végén induló Polaris Down misszió nem csak azért lesz különleges, mert ez lesz az első alkalom, hogy kereskedelmi küldetés ketetében asztronauták űrsétát tesznek, hanem azért is, mert itt vetik be először élesben a SpaceX erre a célra kifejlesztett űrruháját.

Bár Elon Musk űrvállalatának eddig is volt saját szkafandere, ezt az űrhajósok csak a űrkapszulán belül használták, például akkor, amikor az ISS-re utaztak. Az úgynevezett EVA (extravehicular activity, azaz légi járművön kívüli tevékenységet lehetővé tevő) szkafanderek viszont alapjaiban eltérnek ezektől a ruháktól, a megtervezésük pedig jóval összetettebb feladat.

A SpaceX évek óta fejleszti a saját EVA szkafanderét, amit a történelmi küldetés előtt már a Polaris Dawn csapat tagjai is kipróbálhattak légmentes környezetben - ahogy erről a projekt honlapján közzétett bejegyzés is beszámolt. Eszerint a szkafander utolsó tesztjére június 24. és 28. között, a texasi Johnson Űrközpontban került sor, amely nem csak azért volt fontos, mert a leendő űrhajósok hozzászokhattak a ruha viseléséhez, de fontos biometrikus adatokat is gyűjtöttek a legénység tagjairól, emellett többek között szimulálták az űrséta során fellépő megemelkedett metabolizmust és a különböző hőmérsékleti viszonyokat is.

A Polaris Dawn küldetés keretén belül két űrhajós, Jared Isaacman parancsnok valamint Sarah Gillis küldetésspecialista fognak egy néhány órás űrsétát tenni, azonban mivel a Dragon űrkapszulának nincs légzsilipje, ezért a séta ideje alatt a legénység két, az űrhajóban maradó tagja is vákuumban fog üldögélni. A jelenlegi ütemterv szerint a misszió legkorábban július 31-én startolhat el.

(Fotó: Polaris Program)

Július 31-én kerülhet sor a történelmi űrmisszióra A SpaceX bejelentette a pontos dátumot, amikor elstartolhat a Polaris Dawn.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.