Saját, világító bankkártyával rukkolt elő a Razer

2020 / 10 / 27 / Perei Dóra
Saját, világító bankkártyával rukkolt elő a Razer
Az alapvetően gamereknek szóló kiegészítői helyett a cég ezúttal a fintech ipar felé fordult, és az Apple után ő is kiadja egyedi bankkártyáját. Már meg is kezdték annak bétatesztelését, ígéretük szerint pedig még a legkisebb összegű fizetés után visszatérítést adnak.

Az Apple, a Samsung, sőt a Huawei is adott már ki egyedi bankkártyát az elmúlt időszakban, ahogy a Google is rajta van a témán, most pedig úgy tűnik, hogy a Razer kártyája szintén hamarosan rendelkezésünkre áll. Jelenleg még zajlik a fizetőeszköz tesztelése, amit a cég Szingapúrban bonyolít le, és teszi lehetővé ezerháromszázharminchét fő számára annak kipróbálási lehetőségét. A Razer Card a vállalat ígérete szerint számos előnnyel kecsegteti a felhasználókat, ugyanakkor azért vannak apróságok, amik mellett nehéz szó nélkül elmenni. Ilyen például, hogy a kártya - mintegy jelzésképp - világít, ezzel is tudatosítva, hogy egy gamer cégtől származik az ötlete.

A Razer két kártyával, egy hagyományos és egy prémium verzióval jelentkezik, de világítani csak utóbbi fog.

A világítás technológiai hátteréről mostanáig nem közöltek konkrét információt, de valószínűleg az NFC chipen keresztül kapja majd az áramot, melynek köszönhetően fizetéskor világít.

A Razer nem hozott létre egyedi banki hátteret a kártyához, helyette a Visa partnereként hozta létre azt. A bankkártya használata során egy százalékos visszatérítés jár, amit ténylegesen minden pénzmozgásnál jóváírnak függetlenül attól, hogy éppen hol és miért fizettek vele, így megéri gyakran használni. A Razer márkaboltjában ellenben már öt százalék visszajár a számla végösszegéből, és ez várható a Razer Gold esetében is. Míg a bétatesztelők jelenleg a mostani költéseikből még tíz százalékos jóváírást kaphatnak a Razernél.

A visszafizetéseknek nincs alsó vagy felső limitje, azért, hogy az igazán drága dolgokat is megérje ezzel vásárolni.

A tesztelőknek a Razer Card rendszere különféle kihívásokat tartogat, melyek teljesítésével szinteket léphetnek, valamint díjakat is nyerhetnek Razer felszerelések formájában, akár kétezer szingapúri dollár értékben is. Amennyiben a kártya frissül, a tesztelők számára a frissítések is ingyenesen hozzáférhetők.

(Fotó: Razer)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.