Rövidesen minden új autóban kötelező lehet a sofőrt megfigyelő rendszer

2021 / 04 / 28 / Pőcze Balázs
Rövidesen minden új autóban kötelező lehet a sofőrt megfigyelő rendszer
Az Egyesült Államokban három szenátor egy olyan törvénytervezettel állt elő, amely minden új autóban előírná a sofőrt megfigyelő megoldások telepítését. Az Európai Bizottság már két éve megfogalmazott egy hasonló elvárást.

Néhány napja a Rakétán is beszámoltunk egy olyan, halálos kimenetelű balesetről, amelynél felmerült, hogy nem ült senki a volán mögött. A Tesla változatlanul vitatja a sajtóban megjelent állításokat, de ettől függetlenül kiemelt téma lehet a következő időszakban, hogy az egyre fejlettebb vezetéstámogató rendszerek bevezetése mellett hogyan gondoskodnak arról az autógyártók, hogy ne legyenek felelőtlenebbek a sofőrök.

A törvényjavaslat, amelyet a minnesotai Amy Klobuchar szenátor, egykori elnökjelölt is aláírt, előírná a közlekedésügyi miniszternek, hogy alkosson olyan szabályokat, amelyek minden autóban kötelezővé tennék a sofőrfigyelő rendszerek telepítését - írja az Ars Technica. A miniszternek négy éve lenne az előírás kidolgozására, az autógyártók pedig két évet kapnának, hogy megfeleljenek annak. A cikk emlékeztet rá, hogy a Cadillac Super Cruise nevű vezetéstámogató rendszere például már most egy kamerával figyeli, hogy az utat nézzük-e vezetés közben.

Az Európai Bizottság 2019 márciusában adott ki közleményt arról , hogy üdvözli az EU intézményeinek hasonló elképzeléseit.

Ezek előírják, hogy a személygépkocsik mellett a könnyű haszongépjárművekben, a tehergépjárművekben és az autóbuszokban is működjön olyan rendszer, amely figyelmeztet, ha a sofőr álmosnak tűnik, vagy elvonja valami a figyelmét. Szintén kötelezőek lesznek például az intelligens sebességszabályozók, a tolatóradarok és -kamerák, valamint a fekete dobozok is.

"A kötelezővé tett új fejlett biztonsági elemektől ugyanolyan hatást várhatunk, mint annak idején a biztonsági öv bevezetésétől. A legtöbb új technológia már létezik, főként a felső kategóriás autókban. Most mindenki biztonsága javulni fog, és egyúttal felkészülünk a jövő összekapcsolt és automatizált mobilitására is." - nyilatkozta Elżbieta Bieńkowska, az akkori belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős biztos. Az európai politikusok várakozásai szerint így közelebb kerülhet a kontinens ahhoz, hogy

2050-re a nullához közelítsen a halálos kimenetelű és a súlyos közlekedési balesetek száma.

Az európai szabályok a közlemény szerint már jövőre életbe lépnek; az Egyesült Államokban, ha átmegy a javaslat, legkorábban 2027-ben jönnek majd az első, kötelezően így felszerelt autók.

(Fotó: Unsplash/Why_kei)

További cikkek a témában:

Japánban bevezetés előtt állnak a postai kézbesítőrobotok, de globális piacuk is szélsebesen nő A robotokkal végzett postai szolgáltatásokat számos helyen tesztelik már, az ilyen megoldások költségkímélőek, csökkenthetik a kézbesítők sérülésének kockázatát, és egyelőre amiatt sem kell aggódni, hogy bárki elveszítené a robotok miatt a munkahelyét.

Négy órán át oltották a Teslát, aminek a hátsó ülésén két ember lelte halálát. Musk szerint nem az Autopilot a felelős A hatóságok viszont "szinte száz százalékig" biztosak abban, hogy nem volt ember a kormány mögött.

A Daymak elektromos autója gyorsabb lesz, mint egy Tesla Roadster, pedig csak három kereke van A Spiritus a gyártója szerint kevesebb mint 1,9 másodperc alatt fog 100 km/h-ra gyorsulni, és olyan érzés lesz vezetni, mint egy gokartot.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.