A Project Deep Space lesz az első hatkerekű, hat motoros elektromos hiperautó

2021 / 12 / 02 / Bobák Zsófia
A Project Deep Space lesz az első hatkerekű, hat motoros elektromos hiperautó
Az elnyújtott formának köszönhetően nagyobb akkumulátor fér a járműbe, így extra hosszú távot tud majd megtenni egy feltöltéssel a világ leendő legdrágább elektromos autója.

A Hennessey Performance amerikai tuning-, és gyártócég szívügye a belsőégésű motoros autók építése, ahogy a cég vezérigazgatója, John Hennessey elmondta: immár harminc éve készítik a világ leggyorsabb belsőégésű motoros járműveit és ezt az elkövetkező években sem tervezik abbahagyni, de a vállalatoknak alkalmazkodni kell az új időkhöz, és az elektromos autók kora elérkezett. Ezzel összhangban a Hennessey első elektromos autója is hamarosan megérkezik, az egyelőre még csak vázlatokon létező, különleges hiperautót két napja mutatta be a cég.

A Project Deep Space elnevezésű jármű több tekintetben is az első helyre pályázik: ez lesz a cég első elektromos járműve, az előzetes becslések szerint el lesz a világ legdrágább elektromos autója, amikor az évtized végén elérhetővé válik a vásárlók számára, ez lesz a világ egyik legerőteljesebb hiperautója és egyben az első hatkerekű hiperautó. A bemutatón Hennessey a hetvenes évek forradalmi Formula1-es hatkerekű autóit, köztük a Tyrrell P34-et hozta fel példának, mint a tervezett hiperautó elődjeit: ezt a struktúrát Derek Gardner ötlötte ki és annak idején egészen sikeresnek bizonyult a pályán.

A P34 lett az egyetlen olyan hatkerekű F1 jármű a történelemben, amellyel versenyt is nyertek, bár a koncepcióval abban az időben több gyártó is kísérletezett. Jody Scheckter, az autó pilótája nem volt elragadtatva a jármű újszerű kialakításától, nyilatkozata szerint a fékezéssel rendszeresen adódtak problémák és az autó igazán jól csak nagyon sima felületeken tudott működni, de "abból akkoriban elég keveset lehetett találni" - írja a Formula-1. A hatkerekűeket végül be is tiltották és a versenysport világán kívül viszonylag kevés cég gyártott hasonló kialakítású járműveket, bár a több kerék=jobb teljesítmény gondolata azért eredményezett egypár hat kerékkel felszerelt gépet a későbbiekben is.

A Hennessey elektromos járműve azonban nem csak a szokásosnál kettővel több kereket kap, hanem motorból is hat darab hajtja majd, a hatótáv tekintetében pedig szintén kiemelkedő teljesítményt ígér a gyártó, mivel az autó hosszabb lesz az átlagosnál és nagyobb akkumulátornak jut benne hely. A belső térben négy ülést helyeznek el, de ezeket is szokatlan elrendezésben: a vezetőülés közepén található, a két utasülés tőle kicsit hátrébb jobbra és balra, a negyedik ülés pedig hátul, ahol fekvő pozícióban helyezkedhet el az utas a nagyobb kényelem kedvéért. Ez lesz a VVIP (Very Very Important Person) számára kijelölt hely, amely már-már a magánrepülőgépek komfortját hozza el az utazóknak.

A járművet a legkönnyebb szénszálas anyagból építik és felfelé nyíló sirályszárnyas ajtókkal lesz felszerelve. Az ilyen jellegű sajátosságoknak köszönhetően a Hyper-GT igazán luxuskörülményeket teremt a tulajdonosok számára és az exkluzivitást növeli az ár is: a cég jelenlegi becslései szerint ez lesz a világ legdrágább elektromos autója, amelyet 3 millió dollárért (965 millió forint) terveznek árusítani. A Projekt Deep Space-t Texasban szerelik össze, a Hennessey Sealyben található üzemében, ahol jelenleg a Venom F5-ket készítik. A további részleteket az autóval kapcsolatban a cég később fedi majd fel, de annyit már most elárultak, hogy a járműből mindössze 105 darabot terveznek létrehozni, és a gyártás kezdetére valamikor 2026 környékén kerül sor.

(Fotó: Hennessey Performance, Wikimedia Commons/Lothar Spurzem)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.