Pillanatok alatt el lehet kötni egy Teslát a megfelelő felszereléssel 2020 / 11 / 24 / Bobák Áron

Lennert Wouters, a belga Leuveni Katolikus Egyetem biztonsági szakértője a Tesla Model X különböző biztonsági hibáit használta ki, amihez nem kell más, mint az autó azonosítószáma (ami általában leolvasható a kocsiba benézve), valamint hogy nagyjából ötméteres közelségbe tudjunk kerülni a kocsi vezeték nélküli távirányítójához. Az ehhez használt, 300 dolláros eszköz elfér egy hátizsákban, és okostelefonról irányítható, így a dolog a gyakorlatban egyáltalán nem lenne annyira feltűnő, mint a videóban. Wouters azt is elmondta, hogy egy másik sérülékenység kihasználásával a kocsi be is indítható, így nagyjából másfél perc alatt el lehet lopni a megfelelő felszereléssel. Hogy mi ez a felszerelés, arról viszont nem adott ki információt, hanem értesítette a Teslát, akik hamarosan kiadnak egy biztonsági frissítést az autóhoz. (Wired, Borítókép: Alex Matravers/Flickr)
Extrém ötlettel állt elő a NASA – érkezik a Skyfall misszió
Extrém ötlettel állt elő a NASA – érkezik a Skyfall misszió
Néhány éven belül tucatnyi helikoptert küldhetnek a Marsra.
Extrém ötlet, de működik: a víz alatti „rakétahátizsák”
Extrém ötlet, de működik: a víz alatti „rakétahátizsák”
Van azonban néhány hátránya a víz alatti jetpacknek, és az ára csak egyik a sorban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.