Phoenix és Vegas után már Pekingben is fizethetnek az utasok a sofőr nélküli taxiért

2021 / 12 / 22 / Bobák Áron
Phoenix és Vegas után már Pekingben is fizethetnek az utasok a sofőr nélküli taxiért
Bár önvezető autókat már a világ számos városában tesztelnek valódi utasokkal, bárki számára elérhető kereskedelmi robottaxi-szolgáltatást eddig csak két cég indított: a Waymo Phoenixben valamint a Lyft Las Vegasban.

A Waymo One kétévnyi tesztidőszak után 2020 októberében vált elérhetővé a nagyközönség számára, míg a Lyft szolgáltatása kisebb megszakításokkal már csaknem három éve üzemel, és bár sokáig úgy tűnt, hogy a harmadik város, ahol hasonló szolgáltatás indul, San Fracisco lesz, a Yahoo News beszámolója szerint Peking végül beelőzte a technológia fellegvárát.

A kínai fővárosban november végén egyszerre két cég is megkapta az engedélyt, hogy az önvezető autókból álló flottájukkal fizetős taxiszolgáltatást indítsanak: a keresőóriás Baidu mellett a cégből kivált fejlesztők által megalapított Pony AI is elindíthatja a saját szolgáltatását a pekingi magas szintű automatizált vezetési demonstrációs területen, ami mintegy 60 négyzetkilométert fed le.

20 hónap, 18 baleset: nyilvánossá tették a Waymo önvezető autóinak baleseti statisztikáit A Google robotautói tavaly és idén csaknem tízmillió kilométert vezettek le Phoenixben súlyos baleset nélkül.

A Waymo One-hoz képest a legnagyobb különbség az lesz, hogy míg az Alphabet leányvállalata már sofőr nélküli robottaxikat is üzemeltet egy ideje, addig a kínai hatóságok egyelőre megkövetelik, hogy az autók volánjánál üljön egy biztonsági sofőr, aki szükség esetén azonnal beavatkozhat. A másik különbség, hogy a Baidu és a Pony AI autói egyelőre nem mindenhol, csak néhány száz előre meghatározott ponton veszik fel és rakják ki az utasokat.

A Baidu jelenleg 67 önvezető autót üzemeltet Pekingben, amelyeket reggel 7 és este 10 között lehet majd megrendelni telefonos alkalmazáson keresztül. Bár arról egyelőre nincs hír, hogy maga az út mennyibe fog kerülni, de a várakozások szerint hasonló árkategóriában fog mozogni, mint a hagyományos taxikkal való utazás.

A Baidu sajtóközleménye alapján a cég arra számít, hogy az Apollo Go nevű szolgáltatásukat a jövőben dinamikusan tudják majd bővíteni mind az autók számában, mind a szolgáltatási területben. A cég tervei szerint 2025-re már 65 kínai városban lesz elérhető az Apollo Go, ez a szám pedig 2030-ra a százat is elérheti.

Jelen állás szerint egyébként a második olyan város, ahol az emberek valóban sofőr nélküli robottaxikkal utazhatnak Las Vegas lesz, ugyanis a Lyft és a Motional november elején bejelentették, hogy 2023-tól biztonsági sofőrök nélküli szolgáltatást indítanak a városban, amihez átalakított Hyundai Ioniq 5 autókat fognak használni.

(Borítókép: Baidu)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.