Példátlanul sok ember indulhat az űr felé ballonokkal a Space Perspective vezérigazgatója szerint

2024 / 02 / 26 / Bobák Zsófia
Példátlanul sok ember indulhat az űr felé ballonokkal a Space Perspective vezérigazgatója szerint
A Space Perspective ballonokhoz kapcsolt kabinokban viszi majd az embereket 30 kilométeres magasságba.

A Space Perspective egyike azoknak a cégeknek, akik a léghajóval kivitelezett "űrturizmus" megvalósítását tűzték ki célul, hogy alternatívát kínáljanak azok számára, akik szeretnék távolról megtekinteni a Földet, de nem akarnak részt venni egy hosszas elkészületeket igénylő hagyományos űrutazásban. A ballonos megoldással könnyen és ráérősen lehet eljutni, ha nem is az űrbe, de a sztratoszférába, ahonnan már jól megfigyelhető a Föld görbülete, az atmoszféra vékony rétege és az űr sötétje is. A ballon 30 kilométeres magasságba emelkedik és innen már "egy elkülönült határok és fajok nélküli világot" láthatnak az utazás résztvevői - ahogy azt a hasonló szolgáltatást tervező és ugyanazon emberek által alapított World View megfogalmazta - ez pedig a cég reményei szerint új perspektívát adhat számukra.

A Space Perspective az elmúlt évben sokat haladt előre a projekt kivitelezésével és decemberben már a tesztkabint is bemutatták a nagyközönség számára. A tesztelésre használt prototípus még minimalistább a berendezést illetően, de Spaceship Neptune végleges változata a lehetőségekhez képest igazi luxuskörülményeket nyújt az utazóknak, akiket a Space Perspective felfedezőknek nevez: a kabinban kényelmes ülések, italbár és Wi-Fi kapcsolat várja őket. Az utazás legfontosabb részét, a kilátást, hatalmas ablakok biztosítják, amelyek védőréteggel óvják a benne tartózkodókat az UV-sugárzástól. A Spaceship Neptune 4,9 méter átmérőjű kapszulájában egyszerre nyolc utas és egy kapitány tud helyet foglalni.

A léghajót többféle módszerrel védik út közben: a ballont speciális varrásokkal látták el, amelyek az anyag kilyukadása esetén megakadályozzák a szakadás terjedését, a kabin alján pedig egy kúp alakú berendezés található, ami a visszaérkezés végén megoldja, hogy a kabin megfelelő pozícióban lebegjen a vízen. A Space Neptune ugyanis egy hajóról indul és a vízre ereszkedik le a hat óráig tartó út végeztével. A hidrogénnel töltött ballon lassan, 19 km/h-ás sebességgel emelkedik, így az utasok sokáig élvezhetik a látványt és sokkal egyszerűbben jutnak a magasba, mint az űrrepülőgépekkel kivitelezett űrugrások alkalmával. Igaz, hogy az ilyen űrugrásokat kínáló szolgáltatások során, mint amit például a Virgin Galactic is biztosít a VSS Unity űrrepülőgéppel, sokkal magasabbra szállítják az embereket, akik még a súlytalanság érzését is átélhetik a 80 kilométert meghaladó magasságban egy pár perc erejéig.

Az Excelsior tesztkapszulát a Space Perspective hamarosan elkezdi tesztelni az első tíz alkalommal üresen, majd legénységgel együtt és ha minden a tervek szerint alakul, a kereskedelmi szolgáltatást 2024 végén vagy jövő év elején elindítják. Egy jegy a Spaceship Neptune-on 45 millió forintba kerül és az elkövetkező évekre már az összes szabad hely elkelt, ezért az érdeklődők hosszú várakozásra számíthatnak. A Space Perspective vezérigazgatóinak célja, hogy minél több embert jutassanak fel a magasba, ennek érdekében az árakat előbb-utóbb csökkentik és a kabinok méretét növelik, hogy több utast tudjanak szállítani.

"Példátlanul sok embert fogunk az űrbe szállítani"

- mondta el Jane Poynter, a cég egyik alapítója a Space.com interjújában, hozzátéve, hogy a ballonokkal azok is utazhatnak majd, akik az űrutazás más formáit valamilyen okból nem vehetik igénybe.

(Fotó: Space Perspective)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.