Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába

2024 / 03 / 19 / Bobák Áron
Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába
Ahogy korábban írtunk róla, a SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.

Amíg a Starship az első alkalommal nem tudott leválni a Super Heavy hordozórakétáról, második alkalommal pedig már a világűr határát átlépve, de még emelkedés közben megsemmisült, harmadik nekifutásra az űreszköz problémamentesen levált a gyorsítórakétáról, majd a Föld körüli pályára álláshoz szökési sebességet elérve egészen 234 kilométeres magasságig emelkedett. Itt a Starship sikeresen kinyitotta majd bezárta a rakterét, majd azt is demonstrálta, hogy képes a kriogénikus üzemanyagot egyik tartályból a másikba továbbítani, ami az éles missziók során a Starship űrben való megtankolásához lesz fontos.

Ezután következett a misszió leglátványosabb része, ugyanis az űrhajó a Földre való visszatérés során mintegy 27 ezer km/h-s sebességre gyorsult, izzó tűzgömbként törve át az atmoszféra felső rétegein. Bár a SpaceX tervei szerint ezután a Raptor-hajtóműveket ismét beindítva az űreszköz kontrollált leszállást hajtott volna végre az Indiai-óceán vizén, a visszatérés közben elveszítették a kapcsolatot a Starshippel, ami így az eredetileg kijelölt leszállási hely közelében a vízbe csapódott.

Ahogy arra a SpaceX közleménye rávilágít, a teszt nem csak a Starship szempontjából volt sikeres, de a Super Heavy-vel is számos célt sikerült megvalósítani. A különválás után a hordozórakéta hiba nélkül megcsinálta az úgynevezett “flip manővert”, ami ahhoz szükséges, hogy a rakéta önállóan visszatérjen a földre, majd a hajtóművek begyújtásával sikeresen a Mexikói-öböl fölé navigálta magát, ahol a tervek szerint kontrollált leszállást hajtott volna végre a vízen. Ez végül nem jött össze, ugyanis a Super Heavy a leszállás előtt megsemmisült, arra viszont még volt idő, hogy közvetlenül a landolás előtt ismét begyújtsa a hajtóműveit, ezzel pedig a SpaceX messzebb jutott a hordozórakéta visszatérésének a szimulálásában, mint eddig bármikor.

Ami most nem jött össze, azt a SpaceX-nek hamarosan lesz lehetősége kijavítani, hiszen ha a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) is áldását adja rá, akkor a SpaceX jelentősen felgyorsíthatja a Starship tesztjeit: az állami szervezet kereskedelmi űrutazásokért felelős vezetője, Kelvin Coleman még februárban arról beszélt, hogy Musk cége "elég agresszív" ütemtervvel készül 2024-re, hiszen ha minden a tervek szerint alakul, összesen kilenc tesztet hajtanának végre a Starshippel az idei évben. A SpaceX-nek szüksége is van rá, hogy magasabb fordulatszámra kapcsoljanak, hiszen a 2026-ra betervezett Artemis-3 misszió során az asztronauták a Starshipet használnák holdkompként, az űrhajónak pedig már jóval korábban 100%-osan megbízhatónak kell lennie ahhoz, hogy ne kelljen tovább halasztani az eredeti tervekhez képest már amúgy is több éves lemaradásban levő missziót.

(Borítókép: SpaceX)

Mesterséges gravitáció is lesz az űrhajón, amivel a SpaceX meghódítaná a Marsot Elon Musk vállalata már évek óta fejleszti a Starshipet, amivel jelen állás szerint minden esélyük megvan rá, hogy elsőként küldjenek embereket a Marsra. A cég alapítója nemrég egy érdekes infót is megosztott az űrhajóról, az ugyanis állítása szerint a gravitációt is szimulálni fogja a marsi út során.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.