Ötéves a Pokémon Go, de szemernyit sem csökkent a játékot övező őrület

2021 / 07 / 10 / Perei Dóra
Ötéves a Pokémon Go, de szemernyit sem csökkent a játékot övező őrület
Öt évvel ezelőtt a Niantic játékgyártó cég előrukkolt egy újdonsággal, melynek üzenete lényegében ez volt: "Mozdulj ki, fogd meg a telefonod, és szerezd meg hát mind!" A Pokémon Go - globális szinten - mindössze egyetlen nap alatt a legtöbbet letöltött applikáció lett, újdonsült játékosai pedig kétszáz napon belül dollármilliárdokat költöttek a játékon belüli extra funkciókra. Emellett az sem volt ritka 2016-ban, hogy úton-útfélen Pokémonokra vadászó emberekbe botlottunk. Aztán a kezdeti lelkesedés egyszeriben csillapodott. Legalábbis úgy tűnt.

A Wired cikke szerint négy hét alatt, 2016. augusztusa és szeptembere között közel húszmillió játékos felhagyott a Pokémon Go használatával vagy azért, mert más elfoglaltságot találtak, vagy a fiatalok esetén megkezdődött az iskola, így kevesebb idejük maradt a lények hajkurászására. Bár mostanában talán nem hallani annyit a játékról, annak sikeressége töretlen. Olyannyira, hogy gazdaságilag a Niantic számára a tavalyi év volt a legsikeresebb, még a pandémia ellenére is, a Pokémon Go ugyanis minden korábbinál több pénzt hozott a konyhára. Ha pedig kissé a dolgok mögé nézünk, akkor a játék eddigi sikere egyúttal annak jövőjéről is árulkodik.

Mi a közös a QAnonban és a Pokémon Goban?

A Wired korábbi cikke szerint röviden-tömören az, hogy aki egyszer tagja lesz akár a QAnonnak, akár a Pokémon Go közösségnek, onnantól kezdve egy másik - adott esetben számára sokkal izgalmasabb - világban találja magát, a jelen pedig szinte teljesen megszűnik. A QAnonnal ellentétben azonban a Pokémon Go azt az üzenetet közvetíti - vagy legalábbis próbálja -, hogy a kiterjesztett valóságon (AR) alapuló játékok eredendően nem ártó szándékkal készülnek. Ehelyett a játékosok egyfajta

online jólétbe csöppennek, amely a társaságról, a szabadban töltött időről, a szórakozásról, és időnként persze az iróniáról szól.

És amíg az internetezők egy adott része tévútra léphet ha rossz online közösségbe kerül (gondoljunk csak megint az összeesküvés-elméletekre), addig a Pokémon Go "pokémesterei" egy olyan világban engedhetik szabadjára képzeletüket, ahol a virtuális lények lehetnek akár gonoszak, hatalmasak vagy kicsik, de semmikép sem szadisták, és a híresztelésekkel ellentétben meghalni sem tudnak. Az pedig alighanem senkinek sem újdonság, hogy maga a Pokémon-kultusz nem pusztán öt évre nyúlik vissza.

A Wired ugyanezen cikke néhány elkötelezett Pokémon Go rajongót is bemutatott, akiknek saját bevallásuk szerint a játék rengeteg pozitívumot adott, és általa teljesebbnek érzik a mindennapokat. Nicole Rosen, francia nyelvész például azt szereti legjobban a Pokémon Goban, hogy annak köszönhetően rengeteg embert megismerhetett. Casey Greenfield, manhattani ügyvéd szerint a Pokémon Go egy végtelenül nagylelkű és figyelmes közösség, amelyben az emberek szeretik látni társaik győzelmét. Míg Elizabeth Carlen biológusként szívesen gyűjt és rendszerez dolgokat, a Pokékódexe pedig olyan számára, mint egy saját ki múzeum tele különlegesnél különlegesebb állatokkal.

Egy szintén a Wired magazinban megjelent cikkben John Hanke, a Niantic elnöke is kifejtette, hogy mit gondol a Pokémon Goról: szerinte a játék esszenciája a közösségteremtő erejében rejlik, hiszen amíg mondjuk egy League of Legends játékban ugyan van csapatunk, de valószínűleg sosem találkozunk a tagokkal, addig a Pokémon Gonál ki kell mozdulnunk a négy fal közül, és nem vagyunk órákra egy székhez "kötözve".

A koronavírus-járvány sok mindent megváltoztatott, de nem rossz értelemben

Annak idején mi is megírtuk itt a Rakétán, hogy a Niantic a pandémia időszakában sem tétlenkedett, hiszen gőzerővel azon dolgozott, hogy a bezártság ellenére is maximalizálja a játék élményét a felhasználók számára. Egy darabig aztán nem sokat lehetett hallani a cégről, illetve pontos pénzügyi adatokat most sem közöltek, a Sensor Tower becslése szerint azonban a Pokémon Goból származó bevételek meghaladhatták a 3,6 milliárd dollárt a játék negyedik évfordulójára. A Sensor Tower közel járhat az igazsághoz, Hanke ugyanis a Fast Company kérdésére mindössze annyit felelt, hogy az üzlet roppant gyümölcsöző. Hozzátette: minden évre van valami újdonságuk, amivel igyekeznek gondoskodni a játékosok érdeklődésének fenntartásáról, emellett a jövőben több, AR-re épülő játék megjelenését tervezik, például a Transformersét, ám a konkrét bejelentésre még 2022-ig várni kell. A cikkből továbbá kiderül, hogy

öt év alatt a játékosok összesen huszonnyolcmilliárd kilométert gyalogoltak és négyszázhuszonkétmilliárd Pokémont elkaptak.

Pozitív jövőkép

Az, hogy a Pokémon Go időtállósága így öt év elteltével meglepetésként ér-e valakit, valószínűleg leginkább attól függ, hogy felhasználója-e a játéknak. Az viszont tény, hogy a telefon szerepe nemhogy csökkent volna az elmúlt években, hanem éppen ellenkezőleg, életünk egyre több pillanatában jelen van. És amíg a Pokémon Go csak egy karnyújtásnyira van az emberektől, addig aligha merülhet feledésbe az elkövetkező időszakban, különös tekintettel arra, hogy a kiterjesztett valóságon alapuló játékok népszerűsége is tartósan emelkedik. A Pokémon Go közösségteremtő ereje pedig már csak hab a tortán.

(Fotó: Unsplash/Thimo_Pedersen, Mika_Baumeister)

További cikkek a témában:

Egy világjárvány kellett ahhoz, hogy a Pokémon Go fejlesztői végre észbe kapjanak? Hiába lett a világ egyik legnépszerűbb telefonos alkalmazása, sokak számára a Pokémon Go mégis elérhetetlen volt. Cikkünkből kiderül kik az érintettek, és milyen lépéseket tettek a fejlesztők.

A (nem is annyira távoli) jövőben a Pokémon Go képére formálódhat a világ Jussanak eszünkbe ezek a sorok, amikor legközelebb megpillantunk egy önvezető autót.

Egy ugrálós videójáték segíthet a COVID utáni koncentrációs nehézségeken Az Egyesült Államokban a jövőben receptre írhatják fel az EndeavorRx-et.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.