Ősi, sziklába vájt arcokat fedett fel az aszály az Amazonas mentén

2023 / 10 / 30 / Bodnár Barna
Ősi, sziklába vájt arcokat fedett fel az aszály az Amazonas mentén
A Brazíliát sújtó példátlan szárazság miatt a folyók vízszintje rendkívül alacsony, ez tette láthatóvá az emberi arcokat ábrázoló, több ezer éve készült sziklafargványokat.

A sziklás területet, ahol az ősi arcokat felfedezték, Ponto das Lajes-nak, azaz a Pala-lapok helyének nevezik. Az Amazonas északi partján található, a Rio Negro és a Solimoes folyók találkozásánál, Manaus városánál. A metszetek egy részét, amelyeken állatok is szerepelnek, már 2010-ben felfedezték, az idei aszály azonban az akkorinál is súlyosabb, így váltak láthatóvá további faragott alakzatok is. A Rio Negro vízszintje július óta 15 métert zuhant, így hatalmas szikla- és homokfelületeket tárt fel, amelyet korábban víz borított. A szárazság rendkívüli, ez a legalacsonyabb vízszint a hivatalos feljegyzések 121 évvel ezelőtti kezdete óta.

A szakértők szerint az éghajlatváltozás és az El Niño együttes hatása eredményezte, hogy az Amazonas folyó vízszintje Észak-Brazíliában rekordalacsony szintre süllyedt, ami egyes közösségeket elvágott egymástól és megtizedelte az ottani állatvilágot is. A hatóságok igyekeznek élelmiszert és vizet szállítani több ezer elszigetelt közösségnek a hatalmas és úttalan területen, ahol a hajózás a közlekedés egyetlen módja.

Az aszály miatt már többféle kőfaragvány látható, ez pedig segíthet a kutatóknak megállapítani az alakzatok eredetét. Az egyik helyszínen például sima barázdák láthatók a sziklában, amelyekről a régészek úgy vélik, hogy az őslakosok egykor, jóval az európaiak érkezése előtt ott élesítették a nyilaikat és lándzsáikat. Jaime de Santana Oliveira a történelmi helyszínek megőrzését felügyelő Nemzeti Történelmi és Művészeti Örökség Intézet régésze azt mondta, hogy a metszetek őskoriak, vagy prekoloniálisak. Bár keletkezésük pontos időpontját nem lehet megállapítani, de az emberek területen való megtelepedésére utaló bizonyítékok alapján a kutatók úgy gondolják, hogy körülbelül 1000-2000 évesek.


Fotó: SUAMY BEYDOUN/REUTERS

A brazil kormány katasztrófariasztó központja, a Cemaden szerint az Amazonas egyes területein 1980 óta nem volt ilyen kevés csapadék július és szeptember között. A brazil tudományos minisztérium a szárazságért az El Niño éghajlati jelenség idei kezdetét okolja, amely világszerte szélsőséges időjárási jelenségeket eredményez. A minisztérium a hónap elején kiadott közleményében azt mondta, hogy a szárazság várhatóan legalább decemberig tart, amikor az El Niño hatása az előrejelzések szerint tetőzik. Az aszály hétfő óta 481 ezer embert érintett a polgári védelmi ügynökség szerint Amazonas államban, ahol Manaus található, az ősi faragványok lelőhelye.

(Borítókép: UAMY BEYDOUN/REUTERS)


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
A Logitech előállt az eddigi legkomolyabb eszközével, amit kreatív profiknak szántak. Az MX Master 4 nem egy egyszerű egér, hanem egy precíziós műszer, ami haptikus visszajelzéssel és okos funkciókkal teszi gördülékenyebbé a napodat. Kipróbáltuk, és nem gondoltuk volna, hogy egy egér ennyire megváltoztatja az életet.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.