Oroszország azzal vádol egy amerikai asztronautát, hogy szerelmi bánatában meglékelte az egyik űrhajójukat

2021 / 12 / 03 / Bobák Áron
Oroszország azzal vádol egy amerikai asztronautát, hogy szerelmi bánatában meglékelte az egyik űrhajójukat
A Nemzetközi Űrállomáshoz dokkolt Szojuz MSZ-09-en még 2018 augusztusában fedeztek fel egy két milliméter átmérőjű lyukat, az incidens vizsgálatát viszont csak most fejezte be a Roszkoszmosz.

A Szojuz MSZ-09 2018 júliusában dokkolt az ISS-en három űrhajóssal a fedélzetén: Szergej Prokopjev orosz kozmonauta mellett Alexander Gerst, az ESA űrhajósa, valamint Serena Auñón-Chancellor, a NASA asztronautája érkeztek vele az űrállomásra, ahol abban az időben további egy orosz és két amerikai asztronauta tartózkodott. Az orosz állami hírügynökség tájékoztatása szerint a Roszkoszmosz most utóbbit vádolja azzal, hogy lyukat fúrt az űrhajóba "a személyzet egy másik tagjával való sikertelen romantikus kapcsolat miatt". Az Ars Technica beszámolója szerint az orosz űrügynökség a vizsgálat eredményeit továbbította a hatóságoknak, akik később döntik el, hogy akarnak-e vádat emelni az ügyben.


A Szojuzon felfedezett lyuk (Fotó: NASA)

Az oroszok már korábban is igyekeztek Auñón-Chancellorra terelni a gyanút, azt állítva, hogy az asztronauta egy mélyvénás trombózis miatt pszichológiai válságba került, és azért fúrta meg a Szojuzt, hogy korábban hazatérhessen. Bár a vizsgálatok a mikrometeorittal való ütközést gyorsan kizárták, korábban ugyanakkor több orosz oldal is arról számolt be, hogy a Szojuzban keletkezett lyukat gyártási hiba is okozhatta. A NASA a friss hírekre reagálva határozottan cáfolta az oroszok vádjait, amelyekről az Ars Technica információi alapján már korábban bizonyították, hogy azok alaptalanok: az amerikai űrügynökség a vizsgálat során megosztotta a Roszkoszmosszal, hogy a lyuk keletkezésének idejében egyik asztronautájuk sem járt az űrállomás orosz szegmensében, amihez a Szojuz csatlakozott.

A 2018-as incidens során az asztronauták nem voltak közvetlen veszélyben, hiszen a léket azonnal felfedezték és kijavították, ugyanakkor ahogy korábban írtunk róla, az ISS-en az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen eset, amikor szivárgást észleltek: 2019-ben az ISS üzemeltetői arra figyeltek fel, hogy az űrállomásról szökő levegő mennyisége hirtelen megugrott, de hogy hol szivárog az űrállomás, azt csak több mint egy év után sikerült megállapítaniuk. A vizsgálatok végül arra az eredményre jutottak, hogy a levegő valószínűleg az orosz létfenntartó modulból, a Zvezdából szökik, ami az ISS egyik legrégebbi modulja, a szivárgást pedig valószínűleg a modulon keletkezett repedés, illetve repedések okozták.

Vlagyimir Szolovjov, az ISS orosz szegmensének repülési igazgatója idén szeptemberben már arra figyelmeztetett, hogy a Nemzetközi Űrállomásban a fedélzeti rendszerek elavulása miatt olyan károk keletkezhetnek, amelyeket nem lehet kijavítani. Orosz részről éppen emiatt az elmúlt időszakban egyre több olyan nyilatkoztatot hallani, amely azt sejteti, hogy a jelenlegi megállapodás 2025-ös lejárta után a Roszkoszmosz kilépne a nemzetközi projektből, és inkább a saját űrállomásuk építésére koncentrálnának.

(Borítókép: Serena Auñón-Chancellor a kilövés előtt, Fotó: Alexei FilippovTASS via Getty Images)

Az űrhajókban kellett menedéket keresniük az ISS asztronautáinak, miután Oroszország felrobbantott egy műholdat A hírek szerint Oroszország egy régi kémműholdját robbantotta fel egy rakétakísérlet keretében, az emiatt keletkezett, több ezer darabnyi űrszemét pedig a Nemzetközi Űrállomásra is veszélyt jelentett.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.