Óriási 3D-nyomtatóval készítené a hajókat az amerikai Védelmi Minisztérium

2024 / 04 / 25 / Bobák Zsófia
Óriási 3D-nyomtatóval készítené a hajókat az amerikai Védelmi Minisztérium
Bemutatták a korábbi Guinness rekordert is leköröző 3D-nyomtatót, amivel teljes házakat lehet villámgyorsan elkészíteni, de a berendezéssel a Védelmi Minisztériumnak is vannak tervei.

A Maine Egyetemen fejlesztették ki azt a 3D-nyomtatót, ami jelenleg kategóriájának (polimer 3D-nyomtató) legnagyobbjának számít és méreteivel, valamint teljesítményével túlszárnyalta az előző csúcstartót is, amelyet néhány évvel ezelőtt szintén a Maine Egyetemen készítettek el. A korábbi, 2019-es prototípushoz kötődik egy másik rekord is: ezzel hozták létre először a 2300 kilogrammos 3Dirigót, ami annak idején a világ legnagyobb 3D-nyomtatással készült hajójának számított, majd 2022-ben további két, még méretesebb vízi járművet is alkottak vele. Ezek mindegyikét az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumával való együttműködésben gyártották - a 3Dirigo járőrhajónak, a két másik jármű ellátmányt, illetve fegyveres egységeket fuvarozó szállítóhajónak készült.

A Védelmi Minisztérium a legújabb nyomtatóval a vízi járművek gyártásának folyamatát tervezi felgyorsítani, elvégre a technológiával töredékére csökkenthető a konstrukció ideje, a 3Dirigót például 72 óra alatt nyomtatták ki és a nagyobb hajók nyomtatása és összeszerelése is csak egy hónapot vett igénybe.

Hagyományos módszerekkel a munka akár egy évig is tarthat a Maine Egyetem elmondása szerint, persze a berendezéssel jelenleg csak azokat a járműveket lehetséges megalkotni, amelyek polimer anyagból is készülhetnek.

A Factory of the Future 1.0 elnevezésű 3D-nyomtatóval hajókon kívül sok más terméket is létre lehet hozni gyorsan és hatékonyan, többek között házakat, hídelemeket vagy szélturbinák hozzávalóit. A 3D-nyomtatott épületek iránt különösen nagy igény kínálkozik, emiatt a sok gyártó ebben a felhasználási körben alkalmazza elsősorban a 3D-nyomtatókat, készült már így egy teljes falu, lakónegyed, híd és mecset is korábban. A Factory of the Future teljesítményét jellemzi, hogy egy óra alatt körülbelül 230 kilogrammnyi anyagot tud kinyomtatni és egyszerre 10 méter széles, 30 méter hosszú és 5,5 méter magas struktúrákat tud alkotni, vagyis egy kisebb méretű, egyszintes ház gyors elkészítése nem jelent gondot a segítségével. A nyomtató többféle üzemmód között tud váltani, el is tudja távolítani a felesleges anyagokat a struktúra megformálása során és robotkarokkal mozgatja a termékeket.

Az egyetem elképzelése szerint a Future of Factory 1.0 és a korábbi 3D-nyomtató kollaboratív módon dolgozhat majd együtt, ezáltal a gyártás még gyorsabban haladhat a jövőben. A 3D-nyomtatás piaca az előrejelzések szerint jelentősen bővül az elkövetkező években, 2026-ra akár háromszorosára is növekedhet a 2020-as állapotokhoz viszonyítva és ez a technológia lehet az egyik vezető szereplője az ipar 4.0 forradalmának.

(Fotó: University of Maine)

Felére csökkenti a nyomtatott házak készítésének költségeit egy új robotrendszer Az épületek 3D-nyomtatásában elől járó ICON több újdonság mellett bemutatta azt a robotizált rendszerét, amely az eddigieknél gyorsabban és hatékonyabban készít el teljes, többemeletes házakat a költségek töredékéért.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.