Önvezető buszok szállítják az utasokat San Franciscóban

2023 / 08 / 19 / Bobák Zsófia
Önvezető buszok szállítják az utasokat San Franciscóban
A buszok nem rendelkeznek kormánykerékkel, de egy biztonsági sofőr szükség esetén kontrollerrel irányítja a járművet.

San Franciscóban önvezető taxik mellett már önvezető buszok is szállítják a lakosokat, miután augusztus 16-án elindult az immár nyilvánosság számára is elérhető szolgáltatás, amelyet június óta teszteltek, eleinte utasok nélkül a városban. A buszok Treasure Island városnegyedben tevékenykednek, ahol délelőtt 9 órától délután 6-ig, 20 percenként járnak menetrendszerűen, miközben a biztonság kedvéért egy, a megfelelő működést ellenőrző biztonsági sofőr is tartózkodik az utastérben. A Beep által üzemeltetett járművek egyszerre 10 utas befogadására alkalmasak és nem rendelkeznek kormánykerékkel, viszont a biztonsági munkatárs egy kézi kontroller segítségével átveheti az irányítást szükség esetén.

Erre a San Francisco Standard beszámolója szerint az első napon több ízben is nyílt alkalom, miután a busz időnként rendhagyó módon kezdett viselkedni, például megállt egy fa árnyéka előtt vagy éppen nem tudta megfelelően kivitelezni a parkolást a megállóhelyen. A járművek ingyenesen vehetők igénybe, viszont lassan érnek célba: körülbelül 20 km/h-ás sebességgel haladnak az utakon.

San Franciscóban egyre bővülnek az önvezető közlekedési szolgáltatások: augusztus 10-étől kezdve a Cruise és a Waymo is engedélyt kapott rá, hogy kiterjessze robotaxi szolgáltatásait és pénzért szállítson utasokat szerte a városban. Az autonóm autók azonban forgalmi problémákat is okoznak néha, néhány nappal ezelőtt éppen a Cruise járművei blokkolták a forgalmat, amikor negyed órára leálltak egy útkereszteződés közepén.

(Fotó: The Associated Press)


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.