Kétszázhússzal száguldottak a járművek az önvezető autók számára megrendezett versenyen

2021 / 10 / 25 / Bobák Zsófia
Kétszázhússzal száguldottak a járművek az önvezető autók számára megrendezett versenyen
Az Indy Autonomous Challenge első helyezettje 220 km/h-ás átlagsebességgel nyerte meg a versenyt.

A 2005-ben az amerikai Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (Defense Advanced Research Projects Agency, DARPA) által önvezető járművek számára rendezett versenyen, a második Grand Challenge-en az első helyezett, Sebastian Thurn Stanley-je még mindössze 30 km/h körüli sebességgel futott be az első helyre, azóta azonban nagyot fejlődött az autonóm járművek technológiája, és egyre bonyolultabb feladatokat képesek megoldani az algoritmusok segítségével a mérnökök.

Bár a valódi, városi forgalomban közlekedő önvezető autónak elsősorban nem a sebességre kell majd koncentrálniuk, de a gyorsasági versenyek mégis fontos lépést jelenthetnek a hardver és a szoftver fejlesztésének szempontjából, mivel a felkészülés során rengeteg olyan technológia tesztelésére sort keríthetnek a versenyzők, amelyet egyébként nehezen tudnának megfelelő körülmények között kipróbálni, valamint a versenyhelyzet motiválja az innovatív gondolkodást is.

Az Indy Autonomous Challenge október 23-án megrendezett végső küzdelmén az eredeti tervektől eltérően végül csak kilenc csapat vett részt, amelyek 21 egyetem diákjaiból álltak össze, és mindegyik csapat a Dallara IL-15 versenyautó egy-egy, a Clemson Egyetem tanulói által átalakított példányát irányította az algoritmusaival. A résztvevőknek nem fej-fej mellett kellett megküzdeniük egymással, hanem egyenként tették meg a több körös futamokat, amelyek tartalmaztak gyorsasági és akadályokkal nehezített részt is. Az első helyezést a TUM (Technische Universität München) Autonomous Motorsport csapatának sikerült elnyernie, akik a két egymást követő kör alatt mért legnagyobb átlagsebesség alapján a leggyorsabbnak bizonyultak, 218,8 km/h-ás átlaggal. Az egy-egy kör alatt elért maximális sebesség néhány versenyző esetében ezt az értéket meghaladta ugyan, de a szabályok értelmében a két körös átlag alapján döntöttek a győztesről, így a TUM vitte el az egymillió dolláros fődíjat.

A csapat vezetője, Alex Wischnewski nyilatkozata szerint két év kemény munkájával hozták össze ezt az eredményt, a következő kihívás számukra pedig a hagyományos stílusú, fej-fej melletti megmérettettés lesz, amelyet szintén szeretnének majd megnyerni. Az Indy Autonomous Challenge elsődleges célja, hogy elősegítse a fejlesztéseket és megbízhatóbbá tegye az önvezető autók működését, valamint, hogy a nagyközönség számára is bemutassa, hogy milyen szinten tart jelenleg a technológia. Ahogy azt az egyik résztvevő, Sergio Mattio Savaresi is elmondta, sok emberben vannak félelmek és fenntartások az autonóm járművekkel szemben, de ha a pályán sikerül bizonyítani, hogy ütközés nélkül képesek akár több száz km/h-ás sebességgel haladni az autók, akkor talán a lassabban közlekedő társaikkal kapcsolatban is megnőhet a bizalom.

A csapatok egy része úgy döntött, hogy a kódjaikat elérhetővé teszik mások számára is, így a legfejlettebb algoritmusokat, amelyeket valaha is írtak önvezető járművek számára, most az ipari szereplők és egyetemek is alkalmazni tudják majd - nyilatkozta Paul Mitchell, a Energy Systems Network (az esemény társszervezője) vezérigazgatója. A versenyt nem más, mint a Boston Dynamics híres robotkutyája, Spot nyitotta meg, ő lengette meg a zászlót a versenyzők előtt, ahogy azt az eseményről készült felvételeken is láthatjuk. A verseny második és harmadik részét szintén a videómegosztó csatornán tekinthetjük meg.

(Fotó: Indy Autonomous Challenge, Indianapolis Motor Speedway)

További cikkek a témában:

Gyors és üres - a jövő autóversenyéhez nem kellenek sofőrök Ez lesz az igazi száguldó cirkusz - idén októberben sofőr nélkül fognak háromszáz kilométer per órával versenyezni Indianapolisban az autók. Technológiai bravúr és hatalmas lökés az önvezetés számára az idén októberben induló Indy Autonomous Challenge, ami a Roborace után a világ második, nagysebességű önvezető autók számára rendezett versenye lesz.
Levegőbe emelkedett a repülő versenyautó Az Alauda Racing egyfajta "légi Forma-1-ként" képzeli el az Airspeederrel rendezett versenyeket, igaz, az első verziót még távirányítással fogják irányítani a pilóták.
Jövőre rendezik meg az első autóversenyt a Holdon Persze „csak” távirányítású autók versenyeznek majd, de így is elég megdöbbentő az esemény. Különösen, hogy a Forma-1 legnagyobb nevei érintettek a tervezésben.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.