Minimális előkészület és picit hosszabb sütés kell ahhoz, hogy egy ilyen egytálétel elkészülhessen öntöttvas edényben.
Vagyis kezdésnek ízlés szerint bármilyen hússzeleteket kicsit klopfoljunk ki, fűszerezzük be, és néhány perc alatt süssük elő. Ezt követően készítsük elő a választott zöldségeket: jöhet minden, ami a fogunk alá való, vagyis bátran szeletelhetünk gombát, burgonyát, padlizsánt, cukkinit, hagymát és akár paprikát is. Ezeket szintén jó ötlet fűszerezni. Sőt, ha esetleg jobban kedveljük az erőteljesebben fűszeres fogásokat, akkor a húst akár előző nap be is pácolhatjuk, majd sütés előtt a páclében megforgathatjuk a zöldségeket is, ezzel még különlegesebb ízvilágot teremtve.
Miután előkészítettük a zöldségeket és a húst, enyhén olajozzuk ki az öntöttvas serpenyőt. Ennek az aljába kerüljenek a zöldségek, majd erre fektessük rá a hússzeleteket. Végül 200 fokos sütőben addig süssük, míg a hús meg nem pirul. A hús vastagságától és fajtájától függően ez kb. 30-60 percet vesz igénybe.
Ha már a gyors ételeknél tartunk, akkor meg kell említenünk, hogy egy jó öntöttvas wok edényben szintén kiváló egytálétel készíthető. A wokban készült ételeknek egyetlen titka van, ami nem más, mint a megfelelő előkészítés, egészen pontosan a kellően vékonyra aprítás. Ebben ez esetben ugyanis valóban percek alatt át tud sülni az étel, és mivel rövid ideig volt kitéve a magas hőmérsékletnek, így a bennük lévő vitamin és ásványianyag-tartalom megmarad. Ha pedig az étel készítéséhez egyáltalán nem használunk olajat vagy maximum nagyon minimális mennyiséget, akkor ez nem csupán az egészséges étkezés alapja lehet, hanem ezek az ételek a fogyókúrás diétába is beleférnek.
Az öntöttvas wok edényben készülő egytálételek elkészítéséhez tehát először is alaposan elő kell készülni. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a zöldségeket és a húst is kellően kicsire vágjuk. Ezt követően pedig a felforrósított wokba olyan sorrendbe tegyük az egyes hozzávalókat, amennyi időre van szükségük az átsüléshez. Vagyis először kerüljön bele a hús, ami több sütési időt igényel, ezt követően jöhetnek sorban a zöldségek is.
Ha ügyesek vagyunk, akár 10 perc alatt az asztalra tehetjük az elkészült fogást.
Amennyiben neked is szükséged lenne néhány öntöttvas edényre, hogy megkönnyítsd az ételkészítést, nézz szét a Grillplaza.hu oldalán, és rendeld meg a szükséges edényeket!
(Szponzorált tartalom)
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR